Segítő kezekből nem volt hiány

2022.05.02. 14:55

Összefogtak Győrújbaráton, hogy lakhatóvá tegyék az egykori BM-üdülőt az ukrajnai menekültek részére

Barki Andrea

Az első hívó szóra jött a segítség.

Forrás: Csapó Balázs / Kisalföld

Április elején kapta a hírt a győr­újbaráti önkormányzat, hogy 50 ukrajnai menekült részére kell helyet biztosítania. A településen eddig családok fogadtak be menekülteket, de szervezett elhelyezésükre még nem került sor. Számba vették, hova lehetne megfelelő körülmények közé elhelyezni őket. Felmerült ötletként a sportcsarnok, ami elég nagy, de ott tanítás folyik, nem lehetett volna elkülöníteni a különböző funkciókra, és a tisztálkodási lehetőség is korlátozott lett volna. Lehetőségként jött még számba a nemrég felújított régi iskola, ami most közösségi házként funkcionál, de az sem alkalmas arra, hogy tartósan ott lakjanak az emberek. 

A tetőt is rendbe kellett hozni – mutatja Kóbor Attila polgármester. 
Forrás: Csapó Balázs / Kisalföld

– A faluban áll egy használaton kívüli BM-üdülő, amit alkalmasnak láttunk arra, hogy akár ötven embert, családokat elhelyezzünk benne. Felvettük a kapcsolatot a rend­őrséggel, akik megengedték, hogy használjuk az épületet. Az üdülő és a környezete is elhanyagolt állapotban volt. Évek óta nem használták, vandálok kívül-belül megrongálták az épületet – mesélte Kóbor Attila polgármester.

Az épületben villamos fűtőtesteket is beszereltek.
Forrás: Csapó Balázs / Kisalföld

– Rendbe kellett tenni a kerítést, az egyhektáros területet, pótolni kellett az ajtókat, ablakokat, megjavítani a tetőt, a fűtést, használhatóvá kellett tenni a vizesblokkokat. Az önkormányzatnak erre nem volt külön forrása, így lakossághoz fordultunk segítségért. Az első hívó szóra megmozdult a falu. Önkéntesek jelentkeztek a szak­ipari munkákra, takarításra, területrendezésre. Megkerestük a vállalkozásokat is, hogy kedvezményes árú vagy ingyenes anyaggal támogassák az épület felújítását. Hoztak fát, tetőanyagot, szerelési kellékeket. Több mint százan vettek részt a felújításban, nagypénteken hatvannál is többen segítettek egyszerre a területen – idézte fel az összefogást a polgármester, majd folytatta: – Ezúton is köszönöm a lakosság és a vállalkozások hozzáállását, mert azt gondolom, ez példaértékű volt. 

Nagypénteken hatvannál is többen segítettek egyszerre a területen
Forrás: Csapó Balázs / Kisalföld

Most még üresen áll az épület, kisebb javítások vannak hátra. Változó méretűek a szobák, 5–6 embert lehet bennük elhelyezni. Nem tudható, kik érkeznek, de a családokat külön el lehet elszállásolni. Van külön konyha, ebédlő. Ha megérkeznek a menekültek, hétfőtől péntekig az étkeztetést meg tudják oldani az önkormányzat konyháján, a hétvégéken pedig a helyi éttermek adnának leg­alább napi egyszer meleg ételt. A hideg élelmet az önkormányzat biztosítani tudja. Az ellátásra az önkormányzat keretet kap, közölte a polgármester. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában