NyugdíjasEgyetem

2022.05.21. 12:50

Hosszú út az UFM Arénáig

A 2021–2022-es szemeszter utolsó előadásához érkezett a nyugdíjasegyetem. A záró előadást Drescher Ottó tartotta Az MTE 1904 XXI. századi története címmel, akinek nem keveset köszönhet a mosonmagyaróvári sport, hozzájárult a futball felemelkedéséhez és általa valósulhatott meg a város első sportcsarnoka, az UFM Aréna is.

Kovács Viktor

A Mosonmagyaróvári Tornasport Egyesület története 1904-ben kezdődött, ahogy a név is utal rá, először csónakázási és korcsolyázási szakosztállyal, amihez nem sokkal később csatlakozott a labdarúgás is. 

– Az egyesület az első labdát Bécsből kapta, ezzel rúgták a fiúk a bőrt, öltöző, zuhanyzó akkor még nem volt. Edzések után a játékosok a Lajtában fürödtek meg – kezdte beszédét mosolyogva Drescher Ottó, az MTE elnöke. 

A jó reménységű MTE történetét az első világháború törte ketté, az újabb felemelkedésig pedig egészen a Mofém megalakulásáig, pontosabban a gyár támogatásáig kellett várni. Ismét sikeres évek következtek az egyesület életében, ezúttal a rendszerváltásig. 

– A legszebb időkben, akár 2–3 ezer ember is ellátogatott egy labdarúgó-mérkőzésre, ami ma már szinte elképzelhetetlen. A rendszerváltással azonban a Mofém kivonult az egyesület életéből, ahogy az összes nagy cég is megszüntette országos szinten a sportok támogatását. Ezt követően kezdődött az újabb ínséges időszak. A kétezres években gyakorlatilag felszámolás alatt volt az egyesület, vettem a bátorságot és megkerestem az akkori alpolgármestert, Nagy Istvánt, aki az MTE alelnöke is volt, hogy szeretném ezt a klubot kivezetni a sikertelenségből. Ez odáig vezetett, hogy 2010 januárja óta én töltöm be az elnöki szerepet – mesélte Drescher Ottó. 

– Az első napomon, amikor az MTE-sportpálya kulcsait megkaptam, bementem a létesítménybe. December, fagyos hideg, se fűtés, se világítás. Az irodámban volt egy hatalmas bőrfotel, amire le is huppantam, az azonban kettétört, hanyatt estem és belevertem a fejem a radiátorba – emlékezett a ma már viccesnek tűnő helyzetre az egyesület elnöke. 

Hatalmas adósságot kellett rendezni. Az első nagy segítség a 2014-es taoprogram volt, mikor magáncégek ismét támogathattak sportegyesületeket. Az MTE szépen lassan felvirágzott, ma már 500 sportoló jár ide a labdarúgás mellett asztalitenisz-, röplabda- és a kosárlabda-szekciókba sportolni. Drescher Ottó kezdeményezésére azóta rekreációs központ épült a Wittmann parkban és a város történetében is meghatározó eseményként megszületett az első sportcsarnok. Az előadó szerint mégis a legfontosabb az egyesület mottója, hiszen ez építi a jövőt: 

– Játékost képezni, embert nevelni. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában