Közösségi funkciót szánnak az épületnek

2022.05.20. 11:17

Hosszú évekig üresen állt, most megújulhat a fertőrákosi vízimalom

Örömmel jelentette be Palkovits János, Fertőrákos polgármestere, hogy többévi próbálkozás után végre az önkormányzat tulajdonába és birtokába került a helyi vízimalom. A felújítást követően kulturális, turisztikai és közösségi funkciót szánnak az épületnek.

kisalfold.hu

Palkovits János hálás, hogy megkapták az államtól az egykori vízimalmot. Reméli, a felújításhoz kapnak kormányzati segítséget. Fotó: Szalay Károly

Fertőrákoson a középkorban három malom is működött. Volt egy a templom alatt, ami mára már eltűnt, egy a falu északi oldalán, ahol a Liget-patak eléri a települést, valamint ez itt, a központban – mondta Palkovits János polgármester. 

– A műemléki épület régóta használaton kívül van. A hatvanas évektől turistaszállóként működött, büfét is kialakítottak benne. Fontos találkozóhelye volt a Fertőrákosra és a kőfejtőbe látogató turistáknak. A vagyonátadáskor, 1992-ben szerette volna megszerezni az önkormányzat, hogy a falu kezelésében legyen az ingatlan, hiszen komoly értéket képvisel, de akkor nem sikerült. Mostanra sajnos nagyon leromlott az állapota, évek óta üresen áll. Amikor az átvételkor körbejártuk a műemlékvédelmi szakemberekkel, siralmas állapotokat tapasztaltunk – tette hozzá a polgármester, aki a jövőt illetően azért optimista. 

– Több elképzelésünk is van. A vízi kereket mindenképpen felújítjuk, hogy azt bárki megnézhesse, de a továbbiakat még át kell gondolni. Valamilyen közösségi, kulturális funkciót szeretnénk adni az épületnek, ami a turizmust is szolgálná és ahol a falu rendezvényeit is meg lehet tartani. Itt vagyunk a központban, előtte alakítottuk ki a rendezvényteret, ahol mostanában a programjainkat rendezzük. Ezekkel beljebb mehetnénk, hiszen a malomnak hatalmas az udvara. Először konzultálunk egy építésszel, hogy lássuk, mik a lehetőségek és mennyibe kerül a felújítás. Feltétlenül állami támogatásban gondolkodunk, már megtettük a lépéseket pályázati források bevonására – mondta végezetül Palkovits János. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában