Kiváló munka a kiválókért

2022.05.23. 10:40

Bonis Bona díjat kapott Szelecz László, a péri általános iskola igazgatója

A Péri Öveges József Általános Iskola igazgatója elsősorban módszertani kiválóságáért, a fiatalok körében végzett tehetségfejlesztő munkájáért részesült elismerésben. Szelecz László évente megszervezi az Ifjú Fizikusok/Fifikusok tehetségkutató és tehetséggondozó regionális rendezvényt, amely esetenként az Öveges-iskolák országos találkozója is. Nem ez az első kitüntetése.

Bella Violetta

Fotó: Nagy Gábor

Szelecz László a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Rutherford-emlékérmét vehette át 2007-ben eredményes fizikaoktatásáért, és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat neki ítélte a Mikola-díjat 2008-ban a kísérletezésen alapuló, korszerű módszereket alkalmazó iskolai fizikaoktatásért.

Az igazgató első és egyetlen munkahelyén, a Péri Öveges József Általános Iskolában őrzi és ápolja Öveges József szellemiségét. Úgy értékeli, hogy eddigi munkájának eredménye ez a díj.

– Harmincnégy éve dolgozom a péri iskolában, ahol voltam beosztott pedagógus, 2008 óta pedig intézményvezetői feladatokat is ellátok. Mindig tettem, amit tennem kellett.

Agglomerációs kis iskola lévén nem válogathat az intézmény a diákok között, a közösség éppen úgy örül a gyengébb képességű diák önmagához képest mutatott fejlődésének, mint a tehetségesek megyei és országos sikereinek.

– Munkatársaimmal valljuk, hogy minden nebuló tehetséges valamiben. Ezért szeretnénk teret adni a tehetség kibontakoztatásának: tanulmányi szakkörök, zene, sport, tánc, kézművesség, íjászat, sárkányhajózás – mind jól megfér egymás mellett. Külön versenyeket hirdetünk a sajátos nevelési igényű gyerekek számára. Bár az iskolánknak veszteség, mégis segítjük tanítványaink nyolc-, vagy hatosztályos gimnáziumba jutását. 
Fizika–technika szakos tanárként Szelecz László azt mondja, hogy lényegre törően, egyszerűen, érthetően és kísérletekkel tűzdelve próbálja megértetni a gyerekekkel a tudományt. Nagy segítséget jelentenek az IKT-eszközök is.

– Az egyik tanítványom mondta, hogy otthon sosem tanult fizikát, mert órán megértette az összefüggéseket.

Szelecz László fizikatanárként szereti, ha a diák maga tapasztalja meg a törvényszerűségeket és ő fogalmaz meg következtetéseket.

Igazgatóként erőssége a kollégák bevonása a feladatok megoldásába, párbeszédben képzeli el az iskola vezetését. Hálás a felterjesztők – prof. dr. Kovács László és Mészáros Péter – bizalmáért, az intézmény és a munkatársak támogatásáért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában