Elismerés

2022.05.04. 17:18

A jövő közgazdásza a Deák-iskolában

Évekkel ezelőtt elindult Győr városában egy nemes kezdeményezés azért, hogy a két közgazdasági technikum, a győri Baross és Deák-iskolák egy-egy végzős tanulója olyan díjban részesüljön, amely egyszerre elismerése addigi munkájának és ugyanakkor motiválása is, hogy a közgazdász pályát igazi hivatássá formálja. Ez A jövő közgazdásza díj, amelyet kezdetben évenkénti váltásban kapott meg a két iskola egy-egy jeles tanulója.

Két éve a kezdeményezés folytatásaként két nagylelkű vállalkozó szülő támogatásával mindkét iskola kiváló tanulója részesül a jutalomban. A jutalmazottnak kiváló tanulmányi eredménnyel, példás magatartással kell rendelkeznie, továbbá tanulmányait közgazdasági szakirányban kell folytatnia. A cél tehát olyan leendő szakemberek támogatása, akik későbbi munkájuk révén öregbítik korábbi iskoláik és szakmájuk hírnevét is. A jutalmazottak megkapják a a Lebó Ferenc szobrászművész által készített „Pro talento, Érem a közgazdász szakma ifjú tehetségének” elnevezésű emlékérmet, és a díj jutalmazásának keretében pénzügyi támogatásban is részesülnek.

A jövő közgazdásza díjat a 2021-22-es tanévben a Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikumban Szilágyi Norbert érdemelte ki.

Norbert a középiskolai tanulmányai során végig kiemelkedő tanulmányi eredményt ért el. Példamutató magatartású, megfontolt, őszinte, határozott, tisztelettudó és rendkívül szorgalmas. Ezt bizonyítja, hogy az előrehozott emelt angol érettségi vizsgáján kitűnő eredményt ért el, ahogy az angol országos tanulmányi versenyen is. Közgazdasági ismeretekből az országos szakmai versenyen 20. helyezett lett. 

Nemcsak tanítványként szerzett sok örömet az őt tanító kollégáknak, de osztályközösségének is elfogadott, szeretett tagja. Igazi társasági emberré vált, aki úgy céltudatos és eltökélt, hogy közben képes a másik ember iránti tapintatra, úgy szorgalmas, hogy mellette segítőkész, úgy követi az ambícióit, hogy közben a közösségért is folyamatosan felelősséget vállal. Sok tanórán kívüli tevékenységet végzett, iskolánk junior európai uniós nagykövete. Olyan ember és diák, aki nemcsak kiváló eredményeivel öregbíti az iskola hírnevét az általa választott felsőfokú intézményben, hanem olyan diák is, aki érzelmi intelligenciájával, neveltségével megerősíti egész tantestületünket a nevelés hivatásában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában