Magyar Falu Program

2022.05.06. 11:49

A főút és az iskola is megújul Farádon

Több százmillió forintos beruházások valósulnak meg Farádon. Felújítják a falu iskoláját és a településen átvezető 85-ös főút egy szakaszát is.

Cs. Kovács Attila

Szalai Zoltán Farád polgármestere a Magyar Falu Program pályázatairól beszél.

Forrás: Cs. Kovács Attila / Kisalföld

Farád jól szerepelt a Magyar Falu Program legutóbbi kiírásain. Összesen 150,5 millió forintot kap a község fejlesztésekre, amiben a legnagyobb tétel az iskola épületének 100 millió forintos felújítása. A tankerület nyerte el a támogatást, de természetesen a helyiek nagyon örülnek a beruházásnak. 

Az iskola az egykori Ostffy-kastélyban, illetve a melléépített új szárnyban működik. Közvetlenül hozzájuk kapcsolódik a tornaterem is. 
– Iskolánkra nagyon ráfér a felújítás, a százmillió forintból elvégzik többek között a külső rekonstrukciót, illetve a tornaterem korszerűsítését. Komoly fejlesztés lesz ez a községben – fogalmazott Szalai Zoltán polgármester. 

A helyi egyházközség közösségszervezésre kapott 5,5 millió forintot, illetve a premontrei prépostságnak közösségi tér kialakítására ítéltek meg 35 millió forintot. Az önkormányzat további tízmillió forintot kapott járdaépítésre. 

– A Fenyőfa utcában építünk járdát, mert ott az út egyik oldalán sem készült eddig gyalogjáró. Igény viszont van rá, hiszen egyre nagyobb azon a településrészen a forgalom és az anyukák gyakran csak nehezen tudnak a babakocsikkal közlekedni – tette hozzá Szalai Zoltán, aki egy másik, nagyon komoly feladatról is beszámolt. – A 85-ös főutat újítjuk fel a jobaházi kereszteződéstől a nyugati körforgalomig. Ezt a szakaszt ugyanis az önkormányzat vette át kezelésre az elkerülő út megépítése után. 256 millió forintot kaptunk erre a beruházásra. Szintén útfelújításra készülünk a Fő utcán, a templomtól az északi faluvégig tesszük rendbe a burkolatot. Tönkrement az elmúlt években, fontos, hogy kijavítsuk a hibákat. 

A polgármester kifejtette: rövidesen kezdik a bölcsőde bővítését is. Az épület ugyanis az egyre növekvő gyereklétszám miatt már kicsinek bizonyul. Az önkormányzati vezetők örülnek a feladatnak, melyhez pályázaton nyert támogatást a falu. Szalai Zoltán még elújságolta: a tűzoltó-egyesület új járművet vásárol, amit Németországból hoznak haza hamarosan. A szili versenyen már azzal mutatkoznak be a farádi tűzoltók. Szombaton pedig faültetésre készülnek a helyiek. Harminc csemetét telepítenek a község közterületein, természetesen összefogással, többek között a 85-ös út menti parkban és a „kisiskola” udvarán. 
 

A 85-ös főút egy szakasza az önkormányzat kezelésébe került. Pénzt kaptak a hibák javítására. 
Fotók: Cs. Kovács Attila

A helyiek várják az iskola felújítását. Szalai Zoltán szerint is ráfér a renoválás az épületre.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában