Beszámoló

2022.04.30. 11:56

Osztályok nyithattak ki ismét a kórházban Mosonmagyaróváron

Dr. Takler Ágnes, a Karolina Kórház főigazgatója hosszú távon nem számol a mosonmagyaróvári önkormányzat támogatásával. A tavaly júliusban nyújtott 72 millió forintos támogatás után idén további 90 millióval segíti a város az intézményt.

Mészely Réka

Idén 90 millió forinttal támogatja a mosonmagyaróvári önkormányzat a Karolina Kórház működését. Fotók: M. R.

Az áprilisi képviselő-testületi ülésen számolt be az új kórházi vezetés megválasztása óta eltelt időszakról dr. Takler Ágnes, a Karolina Kórház főigazgatója.

A 2021. április 19-i menedzsmentváltás óta tavaly év végéig 133 kolléga tért vissza vagy vállalt újonnan munkát az intézményben. Ők főként az április-augusztus közötti időszakban vették fel a munkát, hiszen az új vezetés első két nagy feladatának a humánerőforrás lehető legnagyobb arányú megtartását, újak toborzását és egy bizalmi kapcsolat felépítését tartotta. Második feladatukként a pandémia okán felfüggesztett osztályok újranyitását nevezte meg a főigazgató.

A pandémia miatt felfüggesztett osztályok újranyitását tartotta legfőbb feladatának a kórház új vezetése

– mondta dr. Takler Ágnes főigazgató. 

Ezen elképzelések mellé állt oda a mosonmagyaróvári önkormányzat: tavaly július 13-án 72 millió forint összegű támogatást nyújtottak a kórháznak. Ennek célja alapvetően az intézmény újraindításához szükséges sebészeti, szülészeti, nőgyógyászati, gyermekgyógyászati ellátást nyújtó orvosi és egyéb szakdolgozói körben az egészségügyi szolgálati jogviszony szerinti óradíjak feletti juttatás biztosítása.

Dr. Takler Ágnes kifejtette: ezáltal sikerült biztosítani, hogy a balesetet szenvedőket, a hasi problémákkal küzdő betegeket helyben láthassák el, továbbá hogy az édesanyák Mosonmagyaróváron hozhassák világra gyermekeiket és a gyermekgyógyászati ügyeleti ellátás is helyben történjen. Július elsején ugyanis megkezdte működését a sebészeti típusú mátrix egység, július 15-én pedig a szülészet-nőgyógyászati osztály, és vele együtt a gyermekgyógyászati ügyelet és felügyeleti részleg 24 órában.

„Hosszú távú önkormányzati támogatással nem számolunk, nem várjuk el, és reméljük, hogy a jövőben állami keretek között tudunk extra bérkiegészítéseket felhasználni az ellátás megtartása érdekében” – zárta beszámolóját a főigazgató.

Staár Katalin (Fidesz) értékelőjében kiemelte az idei 90 millió forintos önkormányzati segítségnyújtást a kórháznak. Szabó Miklós (MPKE) reményét fejezte ki, hogy az intézmény nem szorul további támogatásra a város részéről. Árvay István mosonmagyaróvári polgármester a kórház létét kardinálisnak nevezte, melyet segíteni kívánnak szükség esetén akkor is, ha annak nem fenntartói.

A képviselő-testület a kórházi támogatás pénzügyi elszámolását és a hozzá kapcsolódó szakmai beszámolót egyhangúlag fogadta el.

Dr. Takler Ágnes beszámolójában arra is kitért, hogy ha a jelenlegi, régiónkban elvárt bérszínvonalat nem tudják hosszú távon fenntartani, akkor a fent említett extra anyagi támogatásban részesülő szülészet-nőgyógyászati osztály működése nem lesz megoldható. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában