Már védett

2022.04.04. 15:03

Küzdeni kellett érte sokat, szerencsére márciustól biztonságban van Győr zöld tüdeje, a Püspökerdő

Március 22-én a győri közgyűlés megszavazta az erdő védetté nyilvánítását. Ötéves út vezetett idáig.

Sperling Krisztina

Horváth Ferenc és Lajtmann Csaba győri környezetvédők 2015-ben kezdeményezték a terület védetté nyilvánítását.

A Püspökerdő – napjainkban – körülbelül 250 hektáros ártéri erdő Győr belterületén, amelyet a Mosoni-Duna két részre oszt. Mindig is kedvelt szabadidős és kirándulóhelye volt a győrieknek. Itt nyitották meg a város első állatkertjét és vidámparkját. Az 1966-os árvíz sajnos az állatok nagy részét elpusztította. Akkor hozta a városi tanács azt a döntést, hogy Kiskúton építsenek fel egy szabadidős parkot. Így született meg a mai állatkert, amely mellett helyet kapott a vidámpark is.

 

Toronyházakat álmodtak

 

Érdekesség, hogy a területre egyszer már szemet vetettek a városépítészek. 1967-ben született meg Győrnek az a rendezési terve, amelynek középpontjába a lakásépítések kerültek. Kijelölték az új városrészek helyét. Nádorvárosba 7500 lakás építését, a Táncsics utcától délre 11–12 ezer lakás építését tervezték. Az építkezéseket Révfaluban folytatták volna, ha Nádorvárosban már megtelnek a beépíthető területek. Ezt követte volna a Püspökerdő beépítése. Az akkori beszámoló szerint: „Ha a rendezési terv következetesen megvalósul, akkor 1980–85-re 15 szintes toronyházak emelkednek majd a jelenleg még vadvízországnak számító erdő helyén.” (Kisalföld, 1967. június 18.)

 

Ötven évvel később, 2015-ben a Püspökerdő északi részének harmada – a teljes erdő nagyjából nyolcada – került veszélybe. Az akkori győri városvezetés itt alakította volna ki a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) kajak-kenu versenypályáját. A terület egy részét aztán parkosították volna. A környezetvédők – leghangosabban a győri Reflex egyesület – azonnal tiltakozni kezdtek.

 

Akár a fákhoz is láncolták volna magukat

 

Fórumokat szerveztek, nyílt levélben fogalmazták meg tiltakozásukat az erdőirtás ellen. Szakmai érvekkel álltak ki a Püspökerdő védelmében. „Ha kell, nem habozunk a nyár végén az utcára vinni az erdővédők csapatát, sőt, ha kell, akár a fához is kötözzük magunkat! Szerencsére nem vagyunk egyedül, egyre többen támogatnak bennünket, hogy megakadályozzuk a város ámokfutásban tervezett erdőirtását!” – mondták akkor a reflexesek.

 

Legyen védett a Püspökerdő!

 

Borkai Zsolt akkori polgármester végül felülbírálta az eredeti elképzelést és 2015 szeptemberében bejelentette, hogy nem épül kajak-kenu pálya. Több mint harmincöt hektár erdő menekült meg. A felméréseken alapuló becslések alapján közel ötvenezer fiatalabb vagy idősebb fa – tölgyek, füzek, nyárfák – és az a sok-sok védett és nem védett faj, amiknek az erdő élőhelyül szolgál.

 

A döntést követően a Reflex Környezetvédő Egyesület ismét nyílt levélben fordult a polgármesterhez, amelyben azt kérték tőle, hogy ő és a város legyen a segítségükre a Püspökerdő védetté nyilvánítását célzó erőfeszítéseikben.

 

Fotók: Huszár Gábor

Védett lett a Püspökerdő

 

A győri önkormányzat 2020-ban született határozata alapján megkezdték a védetté nyilvánítási eljárás szakmai előkészítését és a természetvédelmi kezelési terv szakmai egyeztetését a Fertő–Hanság Nemzeti Park Igazgatósággal, az ingatlankezelőkkel és az eljárásban érdekelt egyéb hatóságokkal. Ezek alapján született meg a javaslat és került a közgyűlés elé a Püspökerdő és a szentiváni tölgyerdő védetté nyilvánítása. A képviselők március 22-én megszavazták.

 

Védett lett a győri Püspökerdő! Ön szokta látogatni?

 

Érdemes megőrizni és megóvni

 

„Nagy öröm számunkra, hogy megszületett ez a döntés. Beérett a munkánk. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere már beiktatásakor hangsúlyozta, hogy ő tenni szeretne a környezetért. Látható is, hogy elődeihez viszonyítva sokkal elkötelezettebb a környezeti ügyek iránt. Úgy tudjuk, már az első közgyűlésen szerette volna a területet védetté nyilvánítani. Ezt az hátráltatta, hogy egy gazdálkodás alatt álló, nagy kiterjedésű terület esetében ezt nem annyira egyszerű megtenni, mint például egy magában álló fa esetében” – mondta Horváth Ferenc, a Reflex elnöke.

 

„Hiszek benne, hogy a megmozdulásunk azért vezethetett sikerre, mert a város közössége is úgy érzi, hogy a Püspökerdő az ő életükben egy olyan fontos terület, amit érdemes erdőként megőrizni és megóvni” – mondta el a döntést követően Lajtmann Csaba, a Reflex munkatársa. Hozzátette, hogy utoljára ilyen közéleti sikert talán a nyolcvanas évek végén értek el, amikor kezdeményezésükre kitiltották az autókat a Széchenyi térről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában