Egy nap a Vöröskereszttel Győr környékén - ellátogattunk a háború elől menekült családokhoz - sok-sok fotó

A délelőtt mindig húzós, csak négykor jön a váltás. De addig még sok a teendő. Ez a kisbégányi Samók család napja. Gyula, Tímea és három lányuk már összecsomagolt. Bágyogszovátra indulnak, ott várják ki a háború végét.

Könnyek között búcsúzkodnak, még nem tudják, hogy nem kell végleg elszakadniuk Gyula unokatestvérétől és családjától. Cintia a férjével és két gyermekükkel hagyta ott a hazáját, a harmadikat a szíve alatt hordja az asszony, hat hét múlva szül. Horváth Gyula győrszemerei polgármester vezeti a helyi turistaegyesület kisbuszát, épp beférünk.

Irány Bágyogszovát

– Ők a negyedik család, akiket kiköltöztetünk – meséli Szilvia. A háromszobás bágyogszováti ház üresen állt, az önkormányzat ajánlotta fel a Vöröskeresztnek, a hivatal dolgozói adták össze a bútort. Elég megemlítenie, hogy még nincs mosógép, Győrszemere első embere azonnal segítséget ajánl. Állja az árát, majd visszakerül a faluba, ha már nem lesz rá szükség. A hivatalnál parkolunk le, a karbantartóval érkeznek a kulcsok. Sokan, sokat dolgoztak azért, hogy készen álljon az épület a család fogadására. Úton van a konyhabútor, a fürdőszoba estére használható. Még függönyöket is szereztek, hogy otthonosabb legyen.

– Nekik első perctől tetszett – mondja lányaira mosolyogva Tímea. Hálás a segítségért, reméli, hogy nem szorulnak rá sokáig. – Nem bánnám, ha reggel arra ébrednénk, hogy béke van mindkét oldalon és mehetünk haza – mereng az édesanya. Már csak azt kell megoldani, hogy a férje mindennap eljusson a munkába. Összeszokott csapattal dolgozik öt éve, most a 83-as út építésén Pápánál. Búcsút veszünk, aztán újra betérünk a hivatalba. Hátha van rá mód, hogy egyesüljön a család. A jegyző átérzi a helyzetet, megígéri, hogy közvetíti a kérést a testületnek.

Visszaindulunk a befogadóhelyre, de a szomorúság velünk marad. Szilvia nap mint nap tapasztalja, milyen mélyen kötődnek egymáshoz a családok. Együtt érkeztek, együtt is maradnának. Ám míg négy-hat embernek nem nehéz otthont találni, tizenötnek-húsznak szinte lehetetlen. Hogy mennyire összetartanak, hamarosan egy telefonhívás is megerősíti: a Zrínyi utcai épület egyik szintje gyakorlatilag kiürül, egy népes család együtt indulna tovább Ausztriába.

– Az a feladatunk, hogy biztonságot nyújtsunk – summázza Szilvia. – Az a legfontosabb, amit ők szeretnének. Lesznek, akik maradnak. Legalább addig, ameddig a háború tart. De a legtöbben hazatérnének, amint lehet.

Újra a befogadóhelyen

– Minden nap egy új tapasztalat és új szabály, vagy a szabály finomítása a tapasztalathoz. Enélkül nem lehet fenntartani a rendet – mondja az igazgató és körbevezet bennünket az épületen. A mosó-szárító gépet a vöröskeresztesek kezelik, a szennyeskupacok sorban állnak. A csapból inni tilos, a lajtos kocsi az udvaron áll. Rég nem használták a vezetékeket, jobb az óvatosság. Az étkezés helye a közös helyiség, előbb a gyerekek, aztán a felnőttek. A napközben dolgozó férfiak adagját estére félreteszik. A reggelit és a vacsorát a máltaiak hozzák, az ebédet a győri önkormányzat állja, a tízórai és az uzsonna a Vöröskereszt gondja. A gyerekeknek ki is pótolják, ma az egy és három év közöttieknek Túró Rudi és túródesszert a meglepetés.

Aki beteg, Bendóné Sári Ilona ápolónőhöz fordulhat. Ha a házi patika kevés, orvos és szükség esetén a kórház is rendelkezésre áll. A vöröskeresztesek berendeztek egy vizsgálóhelyiséget, tele a gyógyszeres szekrény. A fejfájás, köhögés mindennapos eset, van, aki vérnyomásproblémával küzd, esetleg sebet kell kötözni. A kismamák terhesgondozásra járnak, és jövő héttől pótolják a gyerekek hiányzó oltásait is. Ennek felmérése az elmúlt napok kihívása volt. A következő nagy falat az oktatás megszervezése. A gyerekek most sem unatkoznak, a beköltözés óta a Vöröskereszt sikeres pályázatával működő Biztos Kezdet Gyerekházakban dolgozó tanítók és óvodapedagógusok foglalkoznak velük.

A családok mindennap 11 óráig írhatják össze, mire van szükségük. Most készülnek a csomagok, a vöröskeresztesek hamarosan kiosztják őket. – Ehhez először az kellett, hogy odacsábítsuk a padokhoz és ott is tartsuk őket – mondja az igazgató. A mintegy 80 gyerek közül 10 ukrán és 70 magyar ajkú, javarészt a Beregszászi járásból. Egymást nem értik. Többségük – köztük kamaszok – analfabéta. Szüleik szegénységének örökösei Európa legszegényebb országában. – Harminc perc figyelem, ennyit már elértünk – teszi hozzá Szilvia, és benyit egy szebb napokat aligha látott kórterembe.

Elmélyülten színező kislányok és kisfiúk ülnek az asztaloknál. Kíváncsian fürkészik az érkezőket, csak nehezen nyílnak meg. Szerencsésné Horváth Anettnek és Szűrné Ujj Szilviának is meg kellett küzdeniük a bizalomért, ők már név szerint ismernek mindenkit. Énekelnek, mondókákat tanítanak a gyerekeknek, akiknek láthatóan új élmény a közös játék és hogy meg kell osztozni a színes ceruzákon. A babaszobába látogatunk. A kis Szimonetta két hete született, a dús hajú, bűbájos kislánynak hangját sem hallani. Nincs mit tagadni, ő a vöröskeresztesek kedvence. Ezer a dolga, de még dr. Ácsné Drobenák Hajni sem tudja megállni, hogy ne dajkálja egy kicsit. Szilvia büfiztetni tanítja az édesapát, és miközben tisztába teszi a picit, ellenőrzi, szépen gyógyul-e a köldöke. Tegnapig injekciózta az anyukát, már csak azért aggódik, mert sápadtnak tűnik, láthatóan kimerült.

Tíz köbméter adomány

Furgon gördül az udvarra. Varga József szolgálatvezető önkéntes, a győrszentiváni polgárőrség elnöke ma is hajnalban kelt, a Vöröskereszt ottani raktárában több helyről összegyűlt adományokból hozott ismét tíz köbmétert. Szilvia Sanyit szalasztja, a tízévesforma legény szedi a lábát, hogy vigye a hírt: ruha, cipő, játék érkezett.

– Lehet válogatni, még van vagy ötautónyi. Hozhatunk holnap is – mondja József, és mértékletességre int egy csapat kisfiút. Potyog az ölükből a zsákmányolt játék, vinnék fel a lépcsőn, de nem bírják el. Az egyik dobozban jelmezek lehettek, mert feltűnően megszaporodnak az udvaron a mesehősök: együtt rúgja a port Superman és Pókember, tündér egyensúlyozik egy kiszolgált futóbiciklin.

A kicsikre az asszonyok figyelnek, az idősebbek kis csoportokba verődve beszélgetnek. Szilviának mindenkihez van egy kedves szava, érdeklődik, ki hogy aludt, aki beteg volt, jobban van-e már. Egy percre sem lankad a figyelme, kezében a telefon, folyamatosan hívják.

Magától tanult meg írni és olvasni

A magyarul nem beszélő ukrán menekültekkel Mónika az egyetlen kapcsolat a befogadóhelyen. A negyvenéves négygyermekes gáti édesanya épp végez a felmosással. Amíg szárad a lépcső, a padon üldögélve beszélgetünk. A férje és legnagyobb fia két éve ingáznak, ők is az útépítésen dolgoznak. Jöttek, amíg tudtak, kilencen vannak. A férje, az ikrek – Milán és Szebasztián –, a nagyok, Béla, Dezső, az idősebb báty felesége, Rosalinda és kisfiuk, Ozán. Csak a családfő magyar állampolgár.

Mónikáék nagy álma, hogy kiköltözhessenek és együtt lakhassanak. Szívesen dolgozna Győrben, bár iskolát nem végzett, csak egy osztályt, írni, olvasni magától tanult meg. Hála szüleinek, akik gyerekkorában Oroszországban kaptak munkát, oroszul is ért. Nehezen keltek útra, otthonukat úgy hagyták, hogy visszatérhessenek. Csak másodjára jutottak át a határon, egy fiatal katonának esett meg rajtuk a szíve. Mónika fivére és családja maradt Gáton meg a szülők. Nővérei férjeikkel vannak, egyikük Csehországban, másikuk Hollandiában. Közben megérkezik az ebéd, krumplifőzelék és pörkölt. A vöröskeresztesek tálalnak.

Gyors kör a központba

Kora délután kiszökünk, hogy megvegyük Bágyogszovátra a mosógépet, aztán beugrunk a szervezet Nagy Imre utcai bázisára. Aláírnivaló várja az igazgatót és állásinterjú. Napról napra megterhelőbb az adományok fogadása, mozgatása, pályázati támogatással most esély nyílt felvenni valakit.

Sietünk vissza, a városrendészet és a polgári védelem vezetője már megérkezett, kettőkor pedig a tankerület igazgatója és munkatársai jönnek, hogy a gyerekek oktatásáról egyeztessenek. Gerencsér Zsanett koordinálja a győri adománygyűjtést, sok a megbeszélnivaló. Jön a kólás kamion, a Metro hetente szállítja az összegyűjtött felajánlásokat, a takaróknak, párnáknak is helyet kell találni. A gyorsleves a Zrínyiben landolhat, gyorsan elfogy majd és a polifoamok is elférnek. A Rácz család babakocsiját végre ki tudják cserélni egy jobb állapotúra.

Lelkes segítők

Mire nagyjából minden a helyére kerül, megérkezik a tolmács. Pataki Angéla 10 éve él Győrben, a lánya és a fia után költözött ide. Kijevben tanult, technológus-mérnökként dolgozott 30 évig a ruhagyárban, ma már nyugdíjas. Beregszászon van kertes háza, nem adta el. Havonta hazamegy rendezni a számlákat. Áll még egy épület a telken, oda kijevi menekülteket fogadott be.

Beszél ukránul és oroszul is, a rendőrségnek rendszeresen tolmácsol. Arra gondolt, felajánlja a segítségét, Szilviával most találkoznak először. Szigetbe igyekszünk, kényes a helyzet. Két hétre kapott használatra egy vállalkozótól lakást az ukrán család, de meghiúsult a tervezett külföldi utazás, így maradtak. Megnyugtató megoldás születik, repülőjegyeket kapnak, így újabb menekültek érkezhetnek a helyükre. Este hatkor a Rotary Rába találkozójával zárul a nap. Az igazgató dr. Tóth Zsuzsanna elnökkel számol be a helyzetről a klubtagoknak, akik a jótékonysági rendezvényükön összegyűlt 250 ezer forintot ajánlották fel. A homokanimációs-zenei est a Facebook-oldalukra is felkerült, örülnek minden felajánlásnak.