Ég a ház, kifelé, gyorsan! Komoly kárt szenvedett a fiatal bősárkányi család - fotók

Tűz ütött ki március elsején a Pintér család bősárkányi házában. A kár komoly: a tetőszerkezet megsemmisült, a nyílászárók megégtek, a mel- léképületek használhatatlanok. A Kisalföld olvasói is segítik Pintérék újrakezdését.

Cs. Kovács Attila

A családi ház teteje megsemmisült. A családfő maradt, Pintér Máté felesége és kislánya egyelőre a nagy- szülőkhöz költözött. Fotó: Cs. K. A.

Lángok csaptak fel a bősárkányi főutcában március elsején reggel: Pintérék háza égett. A család otthon volt, a szülők és kislányuk készülődtek az óvodába. Az édesapa vette észre a tüzet, kivitte övéit az épületből és próbálta menteni a menthetőt. Öt évvel ezelőtt vették meg a házat, azóta minden pénzüket a felújításra fordították. Most kezdhetik elölről a munkát. A Kisalföld olvasói is segítik őket, a Jóakarat hídján át 200 ezer forintot küldtek a szerencsétlenül járt családnak. 

 

– Nagy pattogásra, durrogásra lettem figyelmes, azt hittem, a víz forrt fel a rendszerben. Mentem, hogy ellenőrizzem, és akkor már lángolt a tető. „Ég a ház, kifelé, gyorsan!” – kiáltottam. A feleségem és a kislányom úgy, ahogy voltak, szaladtak az udvarra, nagyon megijedtek. A szomszédok fogadták be őket – idézte fel a március 1-jei reggelt Pintér Máté, a családfő. A tűzoltók hamar a helyszínre értek, de a tetőt nem sikerült megmenteni. Szerencsére a lakótérbe nem jutottak be a lángok, de a nyílászárók megolvadtak, megégtek és a lakás beázott az oltás során. A melléképületben, ahol az édesapa szerszámokat és építőanyagot tárolt, minden megsemmisült. „Csak itt több százezer forint kárunk lett – mutatott körbe Pintér Máté. – A kazánház teteje is leégett. Az előzetes vizsgálatok szerint a tűz is ott keletkezett, valószínűleg az elektromos hálózat hibája okozta.” 

 

A háznak van biztosítása, Pintérék bíznak a kártérítésben, de hogy mire lesz elég, nem tudják még. Csak a tető újbóli megépítése több millió forintba kerül, a jelenlegi építőanyagárak mellett főleg. 

 

– A tűz után a feleségem hazaköltözött a kislányunkkal a szüleihez, Baranya megyébe. Én itthon maradtam, hogy szervezzem a felújítást, illetve először is a romok eltakarítását. Fűtésünk nincs, most egy kis kályhával a nappaliban tudok meleget csinálni. De ez a legkisebb bajunk. Öt évvel ezelőtt új életet kezdve költöztünk Bősárkányba. Elsősorban a munkalehetőség miatt választottuk a falut. Megvettük a házat és minden pénzünket ráköltöttük, hogy otthonossá, kényelmessé tegyük. Nem tehetünk mást, kezdjük elölről. Köszönöm mindenkinek, aki ebben segít nekünk. A falubelieknek, ismerősöknek és persze a Kisalföld olvasóinak is. Minden forintnak lesz helye – mondta Pintér Máté. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában