749 millió forintos közbeszerzés

2022.02.22. 08:39

Az M1-es autópályáig érhet Győr új elkerülője - térképen mutatjuk a 13 km-es főút nyomvonalát

Összesen mintegy 13 kilométeres főút jön létre, amelyből 3 kilométer lesz négysávos.

kisalfold.hu

A 813-as főúton, a Mosoni-Duna felett épített Klatsmányi Tibor-híd kapta a Tierney Clark-díjat 2018-ban. A tervezett út a közel négy éve átadott győri hídon át vezetne az M1-es autópálya felé. Fotó: Magyar Építők

A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kihirdette a Győr északnyugati elkerülőjére kiírt tervezői közbeszerzés végeredményét. A 2018-ban a Hódút Kft. és a Strabag Általános Építő Kft. által befejezett 813-as főút folytatásaként épülő utat a Pannonway Építő Kft., UNITEF'83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. készíti elő nettó 749 millió forintos szerződéses érték mellett - adta hírül a Magyar Építők.

 

A nyertesek feladata az engedélyezési terveinek elkészítése, a szükséges engedélyek megszerzése és a kiviteli terv elkészítése. A közbeszerzés adatai szerint a 813-as főutat egészen az M1-es autópályáig hosszabbítják meg: összesen mintegy 13 km hosszú, egybefüggő elkerülő út épül. Ezen belül hozzávetőleg 10 km kétsávos, illetve 3 km négysávos út jön létre.

 

Főúti paraméterekkel és több különszintű csomóponttal épül

 

Az új nyomvonal a 14-es főút és a 813-as főút meglevő csomópontjából indul négysávon, és mintegy 1 km-en át négysávos. Ezután a vámosszabadi elkerülő úti elválási csomóponttól kétsávon folytatódik tovább kb. 9,6 km hosszon. A főúti paraméterekkel megtervezendő út Győrújfalu és Győrzámoly települések között haladva éri el a 1401-es utat, melyet különszinten keresztez.

 

A Mosoni-Duna és a Rábca folyókon átívelő hidakat követően az út négysávos kialakítással éri el az 1-es főútnál létesülpő különszintű csomópontot. Tanulmánytervi szinten a feszített vasbeton felszerkezetű Mosoni-Duna híd összesen 355 m felszerkezeti hosszal került megtervezésre. A tervezési szakasz az M1 autópálya - 85. számú főút meglevő körforgalmú csomópontjaiban ér véget.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában