Jó évre számítanak

2022.01.18. 13:36

Jobb évet zárt a turizmus a Szigetközben tavaly, mint 2020-ban

Az ágazatban dolgozók abban bíznak, hogy az idei év még sikeresebb lesz. A Covid kihívásaira a szektor gyakran fejlesztésekkel válaszolt, amelynek szintén idén fognak megmutatkozni az eredményei.

Kovács Viktor

Télen is vonzó a turisták számára – a közelmúlt fejlesztéseinek egyike a mosonmagyaróvári vár felújítása.

Tavaly januártól május közepéig a koronavírus miatt országosan és a térségben is siralmasan teljesített a turizmus, ezt követően azonban június közepétől szeptember végéig kiemelkedően jó volt a szezon.

 

– A szállások folyamatosan telt házzal mentek a nyári időszakban. Szeptembertől azonban, az újabb korlátozásokkal párhuzamosan, a foglalások visszamondása is egyre gyakoribbá vált. Egészében elmondható, hogy a tavalyi év jobb volt, mint 2020, de a vírus előtti időszaktól még messze vagyunk – összegezte a helyzetet Gráfi Szabolcs, a Szigetköz Turizmusáért Egyesület elnöke. 

 

A legnagyobb kihívás a munkaerőhiány volt

 

– Sokan elhagyták a szakmát a pandémia alatt, az építő- és szolgáltatóipar rengeteg embert szívott el, Ausztria közelsége miatt pedig sokan mentek külföldre dolgozni. Azok a munkáltatók voltak szerencsésebb helyzetben, akik a Covid alatt is meg tudták tartani a dolgozóikat, a többieknek nagyon nehéz volt megfelelő munkaerőt találni a szezonra. A szektorban az lenne a legfontosabb, hogy kiszámíthatóan lássuk a jövőt, nem csak egy-egy hónapra előre, akkor talán ez a probléma is rendeződne – hívta fel rá a figyelmet a szakember.

 

Fejlesztések Óváron és környékén

 

Mosonmagyaróváron tavaly elkezdődött a víziturisztikai központ fejlesztése, de az idei szezon elejére várhatóan még nem fog elkészülni. Ellenben lezárult a termál felújításának első és legfontosabb üteme.

 

– A fürdő hatalmas turisztikai vonzerő, a termálvizet Európa öt legjobbja között tartják számon. Felújították az óvári várat és annak múzeumrészét, rendbe tették a várkaput és a sétányt, de további sétányok kialakítását is tervezik, ami szintén jelentős turisztikai szempontból. A Part Rendezvényház átadása ugyancsak jelentős fejlesztés. Ezzel együtt Szigetközben számos magánszálláshely újult meg – elemezte a helyzetet Gráfi Szabolcs.

 

Nyári csomagok

 

Szintén a turisztikai fejlesztések része, hogy egyre szorosabb az együttműködés a Szigetköz–Győr–Pannonhalma turisztikai régióban.

 

– Olyan csomagok kialakításán dolgozunk, amelyek a térség legvonzóbb látványosságait fogják egy csokorba. Már készülnek a nyári ajánlatok, amelyek Szigetköz szépségeit, Győr kultúráját és Pannonhalma szakrális értékeit egyszerre mutatják be – mondta Gráfi Szabolcs, majd hozzátette: – A szektorban mindenki bízik abban, hogy idén tovább javul a helyzet, ugyanakkor a bizonytalanság is érezhető. Reméljük, hogy 2022 valóban előrelépés lesz, és sikerül újra megközelíteni a Covid előtti időszakot árbevétel tekintetében is. Ehhez azonban az kell, hogy tavasztól engedjenek a szigorításokból, és ne csak egy-két hónapos legyen a szezon, mint amilyen tavaly volt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában