"Volt, hogy csak a háttérben, de itt voltunk és szolgáltunk"

2022.01.06. 13:15

Feloszlatásuk, betiltásuk után búvópataként tértek vissza a szerzetesek Csornára

A szerzetesrendek 1950-es betiltásakor kiürült a csornai premontrei rendház is. Az épület azonban nem állt sokáig „árván”. A szerzetesek, mint búvópatak, tértek vissza az apátságba és szolgálták esküjük szerint a várost és a csornaiakat.

Cs. Kovács Attila

Boldvai Márton Bertalan perjel és rendtársai esküjükhöz híven szolgálják Csornát és a csornaiakat. Fotó: Cs. K. A.

Csorna 2021-ben ünnepelte várossá avatásának ötvenedik évfordulóját. Egy másik jubileu­mot is ültek a helyiek: a premontrei rend alapításának 900. évfordulóját. A premontrei szerzetesrend és Csorna egymástól elválaszthatatlanok, hiszen 1180 óta sorsuk összefonódott, és a premontreiek azóta jelen vannak a település közéletében. – Nem mindig látványosan, olykor csak a háttérben meghúzódva, hiszen voltak időszakok, amikor a rend működése tiltva volt. Mégis itt voltak elődeink, és fogadalmukhoz hűen szolgálták Csornát – fogalmazott Boldvai Márton Bertalan.

 

Üres lett a rendház

 

A csornai Nagyboldogasszony apátsági templom plébánosa, csornai perjel arra a negyven évre utalt, amikor a szerzetesrendek működését betiltották. Az önkormányzat várostörténeti konferenciát rendezett az ötvenedik évfordulón. Ezen Bertalan atya a premontreiek és Csorna közös történetéről tartott előadást az elmúlt öt évtizedből. Gondolatait a Kisalfölddel is megosztotta.

 

– Csorna 1971-ben lett város. Jogosan vetődik fel a kérdés: hol voltak ekkor a premontreiek? A válasz: itt voltak és szolgáltak – fogalmazott Boldvai Márton Bertalan. – 1950. július 11-én internálták a még a rendházban tartózkodó vezetőket: Simonffy Jenő apátot, Gótzy Mihály perjelt és Pákay Arnold alperjelt. Üres maradt a ház. Ám búvópatakként a premontreiek visszatértek Csornára, hiszen már 1958-ban egy szerzetes, Porpáczy Ernő kapott kinevezést a Nagyboldogasszony- templomba. 1982-ig szolgált a városban. Nem hordhatta a rend fehér ruháját, hiszen tiltva volt, nyilvánosan nem vallhatta meg premontreiségét. De fekete reverendában is képviselte azt a szellemiséget, ami a rendre jellemző.

 

Porpáczy Ernő helyére a püspök megint egy premontreit nevezett ki: Tancsics Jenő Adorjánt. Ő 2005-ig, haláláig volt az apátsági templom plébánosa.

 

Visszatért a rend

 

– Adorján atyára sokan emlékezhetnek, hiszen igazi egyéniség volt. Vele folytatódott a premontrei jelenlét Csornán. A rendház három helyiségét hagyták meg az ott szolgáló plébánosnak. Emberi lakhatásra tulajdonképpen alkalmatlan raktárhelyiségeket, ezt az időszakot mégis ott vészelték át az atyák. A fordulat aztán 1989-ben következett be, amikor ismét engedélyezték a rendek működését. Ebből az időszakból dr. Horváth Lóránt Ödön apát úr munkáját emeljük ki, akit 1990 nyarán választott meg a közösség. Rajta és Adorján atyán kívül emlékezzünk meg Kovács Imre Endre atyáról is, aki néhány év múlva tért vissza Csornára és lett levéltáros, könyvtáros, a növendékek nevelője. Mindhárman nyugdíjaskorban vállalták a feladatot, az addig megszokotthoz képest a teljesen új életformát, a semmiből való építkezést. Hármuk nélkül, imádságuk és fáradságuk nélkül azt hiszem, ma mi sem lennénk itt – fejtette ki a perjel.

A három újraalapító: Tancsics Jenő Adorján, Horváth Lóránt Ödön, Kovács Imre Endre. Fotó: Premontrei Archívum

 

Építkeztek az újraalapítók

 

Bertalan atya sorolta: többek között megkezdték a romos rendház teljes felújítását, újraindították a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének helyi csoportját, a cserkészetet, bekapcsolódtak a város hitoktatásába, visszahozták a hittudományi főiskola első évfolyamát és közreműködtek Csorna kulturális, társadalmi, szociális, vallási életében. Ezenkívül persze szolgálták a helyieket és felajánlották segítségüket mindenkinek.

 

– Ödön apát úr 2009-ben nyugdíjba vonult. Helyét Fazakas Zoltán Márton atya előbb kormányzó perjelként vette át, majd a közösség 2015-ben apáttá választotta. Megtörtént a generációváltás. Márton apát úr azon az alapon építkezik tovább, melyet elődje lerakott. A rend kívül és belül gyarapodik. Gyarapodik belül, hiszen jelenleg tizenketten tartozunk a csornai apátsághoz.

 

Gyarapodnak kívül-belül

 

– És gyarapodunk kívül is, hiszen építkezünk. Megújult az apátság külső udvara, történtek belső felújítások, a park felújítása, vendégház épült, a bazársor helyén új szárnyat kapott a rendház. Látogatóközpontot alakítottunk ki és épül az idősek otthona. Azt hiszem, a mai korra is jellemző az a stabilitás, ami az elmúlt kilencszáz évben jellemezte a rendet. Egy csornai szerzetes, amikor örök fogadalmat tesz, azt mondja

 

„Felajánlva átadom magamat a csornai egyház szolgálatára.” Ez a stabilitás jellemezte az elmúlt ötven évet is: mindig itt voltunk, amikor nem volt szabad, akkor is. Ha csak a háttérben is, de a premontreiek átadták magukat és szolgálták Csornát – vallotta Boldvai Márton Bertalan.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában