800 éves a falu

2022.01.11. 18:46

Emlékezetessé tennék a jubileumi esztendőt Bősárkányban

Jubileumi évet tartanak idén a bősárkányiak. Településük első írásos említésének 800. évfordulóját ünneplik a helyiek. Terveik között érdekes, értékes és tartalmas programok szerepelnek. Az emlékévnek logója is van, amit pályázaton választottak ki.

Cs. Kovács Attila

800 évet ünnepelnek – Középen a jubileumi logó tervezője, Dombi Ágnes. Balról: Szalay Imre polgármester, Bagó Szabolcs, Varga Sándor és Németh Fáni önkormányzati képviselők. Fotó: Cs. K. A.

A bősárkányiak idén ünneplik községük első írásos említésének 800. évfordulóját. 1222-ben a szomszédos Maglócával kapcsolatos adománylevélben villa Sarkan névalakkal szerepel a község. Az önkormányzat szeretné emlékezetessé tenni a jubileumi évet. Számos programra számíthatnak a helyiek és elkészült már a nyolc évszázados logó is.

 

Szalay Imre polgármester elmondta: 2022-ben minden esemény a 800 év jegyében zajlik majd. Megtartják hagyományos rendezvényeiket és természetesen új, ünnepi programok is színesítik a falu életét. Bagó Szabolcs, az önkormányzat kulturális, oktatási és sportbizottságának elnöke sorolta fel a terveket.

 

– Szeretnénk ezt az évet emlékezetessé tenni olyan programokkal, mely a helyiek öntudatát, identitását, összetartását erősítik – fogalmazott Bagó Szabolcs. – Tartalmas és értékes sorozatot állítunk össze, ami méltó a község nyolcszáz évéhez. Tervezünk például az iskolában egy helytörténeti vetélkedőt a gyerekeknek. Együttműködünk az egyházközséggel és lesznek közös rendezvényeink is, például szabadtéri szentmisét is tervezünk. Megjelentetjük a Bősárkány múltját bemutató könyv második részét, szerepel az elképzelések között a képviselők napja, amikor mindazokat vendégül látjuk, akik a rendszerváltás óta önkormányzati képviselőként tevékenykedtek. Ez egyfajta fórum lesz a múltról, jelenről, jövőről. Persze sportos programok is szép számmal szerepelnek a sorban. Bősárkányban általában két-három rendezvény jut egy hétre. Ebben az évben ennek többszörösére lehet számítani. Bízunk benne, hogy mindenki megtalálja a kedvére való elfoglaltságot.

 

Bagó Szabolcs hozzátette: szerettek volna arculatot is adni az emlékévnek, ezért egy logó megtervezésére írtak ki pályázatot. A feltételek között szerepelt, hogy hangsúlyozza ki a nyolcszáz évet, utaljon Bősárkány múltjára, hagyományaira, de legyen dinamikus és jövőbe mutató. A pályázatra húsz terv érkezett, közülük Dombi Ágnes alkotását választották ki a községvezetők. A szarvasi származású Dombi Ágnes két éve költözött családjával férje szülőfalujába, Bősárkányba. Egy helyi cégnél műszaki rajzolóként dolgozik. Terveihez a következő gondolatot fűzte hozzá: „A logó a bősárkányi idősek és fiatalok, családok és barátok összetartozását szimbolizálja. Tiszteli a település hagyományait és büszke a közösség összetartó erejére. Pályázati anyagomban szerepet kapott a születésnapi hangulatot idéző, a község nevét játékosan megjelenítő logótípus is.” 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában