Széchenyi István Egyetem

2021.11.25. 12:23

Az idén is lesz Formula Student Symposium konferencia, és Formula Student online verseny

A rendezvénysorozatot a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Autómérnöki Kara szervezi a tárcával közösen, az Audi Hungaria támogatásával.

MTI

A Formula Student olyan a hallgatók számára, mint egy munkahely, ahol elsajátíthatják a mérnöki gyakorlatot.

Forrás: Arrabona Racing Team

Az idén is lesz kétnapos nemzetközi motorsport konferencia, a Formula Student Symposium konferencia november 27. és 28. között, és Formula Student online verseny; a mérnökverseny a tudástranszfert és az innováció szerepének növelését célozza – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az események fővédnöke a rendezvényeket beharangozó online sajtótájékoztatón csütörtökön.

A miniszter videoüzenetben elmondta: az iparág még keresi az útját, a cégek igyekeznek minél több kutatási-fejlesztési területen jelen lenni, stratégiai együttműködéseket kialakítani, hogy ne kerüljenek tartós hátrányba a versenytársaikkal szemben. A mérnökök munkájára nagy szükség lesz a következő évtizedekben, a feladatuk ugyanis a következő generáció hétköznapi életének, mobilitásának kialakítása – mondta. A folyamatos technológiai fejlődés, a társadalmi-környezetvédelmi-fenntarthatósági elvárások mentén az autóipar és a hozzá szorosan kapcsolódó autó- és motorsport is gyökeres átalakulásokon megy át. Még nem tudni, melyik hajtáslánc – az elektromos, a hibrid, a hidrogén, vagy a szintetikus üzemanyag alapú – vagy melyik technológiai újítás biztosítja az áttörést a következő évtizedekre – fejtette ki.

Hozzátette: az autóiparhoz hasonlóan az autó-, és motorsportban tapasztalható változásokban is jól érzékelhető az új technológiák, környezetvédelmi üzenetek fontossága. Elég csak az olyan versenyekre gondolni, mint a Formula-E elektromos autóverseny, amely egyre több nézőt és mérnököt vonz.

Palkovics László szerint ez az átalakulás-iránykeresés kitűnő alkalmat biztosít a magyar kormány számára, hogy az átfogó autó-, és motorsportfejlesztési stratégia mentén létrehozott HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt.-n keresztül megfelelő időpontban kapcsolódjon be és legyen jelen a jövő technológiáinak alapkutatásainál, fejlesztéseinél.

Hangsúlyozta, hogy a hallgatóknak komoly dolgokat kell elvégezni, de nem marad el a jutalom: munkájuk alapozhatja meg a jövő élhető társadalmát. Reményét fejezte ki, hogy a résztvevők révén minél több olyan fejlesztés kerülhet át a mindennapi életbe, amelyet kipróbálhatnak, sőt, rutinszerűen használhatnak majd. A kormányzat mindent megtesz, hogy a fiatal mérnökhallgatók Magyarországon valósíthassák meg az álmaikat, itt építsenek sikeres cégeket, amelyek meghódíthatják a világot – húzta alá.

Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: évről évre jelentős újdonságokat mutatnak be a versenyen, az itt kifejlesztett innovációkkal támogatják Magyarország sikerét.

Szujó Zoltán, a HUMDA főtanácsadója szerint a kezdeményezést fontos támogatni, szerinte az autó-motorsport úttörő szerepet vállalhat a zöld mobilitás területén. Úgy vélte, most izgalmas versenymérnöknek lenni, mert részt vehetnek a mobilitás jövőjének meghatározásában.

Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Autómérnöki Kara dékánja elmondta: ez már a hetedik rendezvényük, a járvány miatt sajnos már másodszorra online formában kell megtartani. Ez a verseny a „mérnökhallgatók legjobb edzőterme”, úgy tudnak dolgozni, ahogy később egy vállalatnál kell – tette hozzá.

Az idén is számos nemzetközileg elismert szaktekintély ad elő a Formula Student Symposiumon, a rendezvényen 16 országból 26 csapat vesz részt. A rendezvénysorozatot a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Autómérnöki Kara szervezi a tárcával közösen, az Audi Hungaria támogatásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában