Jönnek a fagyok, de kevés a hely

2021.11.14. 10:11

Komoly gondokkal küzd a mosonmagyaróvári Hajléktalanokat Ellátó Szolgálat

Az intézmény udvarán álló két konténer korábban kríziskonténerként működött ősztől tavaszig, és akár húsz ember is menedéket talált ott a fagyos éjszakákon. Amióta azonban hivatalosan éjjeli menedékhelyként működnek, maximum hat fő számára lehet szállást biztosítani, az igény azonban ennél jóval nagyobb.

Kovács Viktor

„A törvény szerint 4 négyzetmétert kell biztosítanunk minden rászoruló számára, így konténerenként csak három embert tudunk fogadni” – mutatta Galazka Szabina, a Hajléktalanokat Ellátó Szolgálat vezetője. Fotó: Kovács V.

Fotó: Kovács Viktor

Eredetileg 10 személy befogadására tervezték a konténereket, de a korábbi években munkaerőhiánnyal küzdött az intézet, ezért nem sikerült működési engedélyt szerezni. Mire pedig sikerült orvosolni a problémát, a szabályok értelmében már csak 6 személy befogadására kaphattak engedélyt, ami több szempontból is megnehezíti a Hajléktalanokat Ellátó Szolgálat mindennapjait.

– Egyre többen értesítik az önkormányzatot és az intézményt, hogy a Magyar utca és az OTP Bank környékén sok a hontalan. Bármennyire szeretnénk, sajnos nem tudunk mit csinálni, a törvény szerint 4 négyzetmétert kell biztosítanunk minden rászoruló számára, így konténerenként csak három embert tudunk fogadni, ami érkezési sorrendben történik. Az itt dolgozóknak sem könnyű nemet mondani a rászorulóknak, de sajnos köt minket a szabályozás – hívta fel a figyelmet Galazka Szabina, a Hajléktalanokat Ellátó Szolgálat vezetője.

A hajléktalanszálló udvarán még egy konténert lehetne elhelyezni, de pénzügyi források híján ez csak pályázatból valósulhat meg. A Hajléktalanokért Közalapítványnak jelenleg nincsen ilyen pályázata, az uniós pályázatokat pedig jövőre írják ki. Így jelenleg nincsen lehetőség bővítésre.

„A törvény szerint 4 négyzetmétert kell biztosítanunk minden rászoruló számára, így konténerenként csak három embert tudunk fogadni” – mutatta Galazka Szabina, a Hajléktalanokat Ellátó Szolgálat vezetője. Fotó: Kovács V.

– Ötven embert ismerünk név szerint, aki az utcán él, de rajtuk kívül vannak még néhányan, akikkel egyelőre nem sikerült olyan bizalmi kapcsolatot kialakítani, hogy megadják az adataikat. A hajléktalanszállónkon sincs már szabad hely, negyvenhárman laknak bent. Két önkormányzati lakást is kaptunk a várostól, ahol további öt embert tudtunk elhelyezni, ez is nagy segítség, de az igényeket nézve sajnos nem megoldás. Tehát jelenleg nem tudunk mást tenni, mint azt, hogy az utcai szolgálat visz ki takarókat, kabátokat és forró teát azoknak, akiknek nem tudunk helyet biztosítani – mondta az ellátás vezetője.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület 2021-ben is megszervezi országszerte a karácsonyi adománygyűjtését a rászorulók számára. Az akció célja, hogy minél több nélkülöző asztalára kerülhessen étel az ünnepek során.

– Idén a munkatársaink és az őket segítő önkéntesek is részt vesznek az adománygyűjtésben a mosonmagyaróvári Aldi áruházban, november 19. és 21. között. Köszönettel fogadunk minden támogatást, így alapvető tartós élelmiszereket, mint a cukor, olaj, tészta, konzerv, édességek vagy savanyúságok – osztotta meg lapunkkal Galazka Szabina.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában