10-én indul a licit

2021.09.08. 10:37

Több más luxusautó mellett kalapács alá kerül a Győrben is ismert Lamborghini

Három Porsche, és egy Bentley is keresi új gazdáját a NAV szeptemberi árverésén.

kisalfold.hu

Forrás: NAV

Mint ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Lamborghinit és Bentleyt is lefoglalt a NAV a Győr környéki élelmiszer-bűnbandától. A Budapest és Győr környéki cégeket irányító bűnbanda élelmiszeripari termékek kereskedésével több milliárd forint áfát csalt. A gyanúsítottak közül még tavaly júliusban tartóztatott le öt embert a Budai Központi Kerületi Bíróság.

A NAV és a Terrorelhárítási Központ kétnapos közös akciójában 85 helyszínen tartottak kutatást. A bizonyítékok beszerzése mellett a győri nyomozók luxusautókat – egyebek mellett egy Lamborghini Aventadort és egy Bentley Continentalt -, továbbá jelentős összegű készpénzt is lefoglaltak. A NAV most három Porsche-val egyetemben ezeket is árverésre bocsájtja.

A 77 millió forint becsértékű Bentley kikiáltási ára 38 500 000 forint. A 94 millió forintra becsült Lamborghiniért – amiről azt írják, hogy jelenleg nem indul -, pedig minimum 47 millió forintot kell fizetnie annak, aki hazavinné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában