Drágult a tartás, megugrottak az élelmiszerárak

2021.09.10. 07:42

Egy év alatt több mint 10 százalékkal emelkedett a csirkemell ára

Az élelmiszerárak az utóbbi hónapokban ugrottak meg, az adatokat nézve most 15–20 százalékkal kerülnek többe, mint tavaly ilyenkor.

Simon Roberta

Az élelmiszerárak az utóbbi hónapokban ugrottak meg, az adatokat nézve most 15–20 százalékkal kerülnek többe, mint tavaly ilyenkor. A csirkemell drágult a legtöbbet egy év alatt, meghaladja a 10 százalékot. A baromfi többi részének ára 5–8 százalékkal nőtt. Minimum 20–25 százalékkal emelkedett a baromfitartók költsége és ebben nincs benne az energia és a munkaerő árának növekedése. A vágócsirke termelői ára 6, a vágópulykáé pedig 2 százalékkal emelkedett eddig 2021-ben az előző év azonos időszakának átlagárához képest.

A hazai baromfiágazatot tavaly március közepétől szinte egy időben érte csapásként a Covid–19 és a súlyos madárinfluenza-járvány. A piac 25–30 százalékát kitevő, szállodákat, éttermeket és kávézókat tömörítő szektor teljes leállása következtében gyakorlatilag minden baromfitermék esetében felhalmozódtak a készletek, megteltek a hűtőházak. A külföldi madárinfluenza miatti korlátozások sok exportpiacot megszüntettek, ami szintén a készleteket növelte. Amikor pedig úgy lehetett érezni, hogy a termelés ismét egyensúlyba került, tavaly szeptemberben elindultak felfelé a takarmányárak, aminek a hatása ma is érződik.

Naponta levágnak négyszáz tyúkot

A győri vásárcsarnokban található tényői Katona Baromfi 30 éve foglalkozik saját vágású csirkékkel. Naponta közel 400 tyúkot vágnak, ami frissen másnap kerül a pultba. Salamonné Czeiter Melinda eladó lapunknak elmondta, hogy a fiatalok inkább a mellfilét viszik, az idősebbek pedig a combot és a szárnyat választják. Bár a legtöbben még mindig szupermarketekben vásárolnak, lassan kezd kialakulni az a fogyasztói magatartás, hogy a helyi minőségi, friss alapanyagokból tesznek a kosarukba.

– Mi is minimálisan emeltünk, de úgy látjuk, a szupermarketekhez hasonló az ár nálunk. Kevésbé befolyásolja a vevőket az ár, inkább a minőséget nézik már. Friss és magyar terméket szeretnek vásárolni. De rendszeresen akciókkal is készülünk.

Megérzik a bolti akciókat

Pintér Istvánhoz, a győrújbaráti baromfikeltető tulajdonosához is ellátogattunk, aki több mint negyven éve foglalkozik baromfik nevelésével.

– A tyúkok egy részét helyben, egy részét kereskedésekben adom el. A takarmányárak növekedésével a haszonállatok ára is nőtt, tíz-tizenöt százalékot emeltünk. A tavalyi számokhoz képest nincs akkora változás most, de a 2019-es takarmányárakat összehasonlítva az ideivel, már drasztikus adatokat kapunk. Most egynapos csibéket száztíz-százötven forintért, tojókat kétezerért vesznek – fejtette ki Pintér István. – A nagyobb akciókat jobban megérezzük, hiszen akkor kevesebbért viszik tőlem is a baromfit. Ilyenkor az árak dominálnak és felülírják azt a magatartást is, hogy szívesebben eszik a hazai vagy saját terméküket az emberek – tette hozzá.

Ha a táp drágább, minden többe kerül

A húsz éve családi vállalkozásként üzemelő Kismegyeri Baromfi Kft. tojástermeléssel, pulykaneveléssel és -hizlalással, valamint alkalmanként tojójércékkel foglalkozik.

– Vidéken még megvan az a jó szokás, hogy vásárolnak házhoz húsz-harminc tojótyúkot. Mi is el szoktuk adni tizennégy-tizenhat hónap elteltével a „kiöregedett” madarakat. Ha a takarmány drágul, minden többe kerül, így mi is kénytelenek voltunk emelni. A korábbi háromszáz-háromszázötven forintos darabár már négyszáz-négyszázötven a szárnyasoknál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában