Kitüntetések

2021.08.17. 13:44

Ünnepi megyei díszközgyűlés Győrben – Görbicz Anitát Győr-Moson-Sopron Megye Díszpolgára Kék Szalag címmel tüntették ki

Összesen hatan vehetek át elismeréseket Németh Zoltántól, a megyei közgyűlés elnökétől az Esterházy-palotában.

kisalfold.hu

Forrás: Kisalföld

Fotó: Huszár Gábor

Az ünnepség elején Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke házigazdaként köszöntötte a megjelenteket. Beszédében hangsúlyozta, Szent István tisztelete a katolikus nemzeti identitástudat megtestesítője volt.

Ezt követően Görbicz Anitát, a Győri Audi ETO Kézilabda Club sportigazgatóját tüntették ki Győr-Moson-Sopron Megye Díszpolgára Kék Szalag címmel. A világklasszis megköszönte az elismerést, kiemelte szüleit, családját, edzőit, a győri klubot és a csapattársait, mert úgy érzi nékülük most nem állhatna itt.

Idén további öt díjazott vehette át Németh Zoltántól az elismerő okleveleket. Gróf Széchényi Ferenc-díjat Dr. Szauter Ferenc, egyetemi docens kapta. A Dr. Kovács Pál – díjat Pataki András, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója érdemelte ki. A Bauer Rudolf-díjat a Csornai Sportegyesületnek ítélték oda, amelyet Családi János elnök vett át. A Dr. Petz Aladár- díjat idén Dr. Leé János, háziorvos kaphatta meg. A Dr. Csizmadia Andor díjat Dr. Alexay Zoltán, a Széchenyi Egyetem nyugalmazott főiskolai docense vehette át.

Az ünnepségen Bognár Krisztina énekművész és a Győri Filharmonikus Zenekar vonósnégyese – Bonitz Márton első hegedű, Ráczné Nagy Andrea második hegedű, Szépszabó Marine brácsa és Molnár Dénes cselló – emelte a hangulatot.

Díjazottak:

Görbicz Anita – Győr-Moson-Sopron Megye Díszpolgára Kék Szalag kitüntető cím

Görbicz Anita sportolói pályafutása rengeteg mindenre tanított meg több generációnyi kézilabdázót: tiszteletre, alázatra és elhivatottságra. Páratlan karrierjének és sikereinek köszönhetően igazi példaképévé vált a hazai és a nemzetközi sporttársadalomnak, így aktív sportolói pályafutása lezárását követően is hiteles személyiség maradt hazai és nemzetközi viszonylatban is. A kézilabda sportág technikai és taktikai ismereteit mesterien elsajátította, művelte – látványos megmozdulásai, fantasztikus passzai és káprázatos góljai felejthetetlenül beleíródtak a sportág történelmébe, megannyi szurkolót boldoggá téve.

Tíz évesen kezdett kézilabdázni Győrben, majd tizenhét éves korától már folyamatos játéklehetőséget kapott az élvonalban. A Győri ETO Kézilabda Club nem csak a nevelőegyesülete, végig kísérte fejlődését és kiteljesedését, hiszen egész élsportolói pályafutását ezen egyetlen klub kötelékében töltötte. Válogatottként 2001-ben junior világbajnoki ezüstérmet szerzett, 2002-ben került be a felnőtt válogatott keretébe. Válogatottbeli legjobb eredménye a 2008-as pekingi olimpián elért negyedik helyezés. 2005-ben a Nemzetközi Kézilabda Szövetség a világ legjobb női kézilabdázójának választotta.

Klubszinten a 2013-as év hozta meg az áttörést karrierjében, ugyanis az együttes az irányításával elnyerte a hőn áhított BL-győztes címet. 2017 decemberében jelentette be visszavonulását a válogatott szerepléstől.

Érdemei elismeréséül a Magyar Kézilabda Szövetség visszavonultatta Anita 13-as számú

mezszámát. Nem távolodott el azonban sokáig a magyar női kézilabda válogatottól, hiszen 2020 februárjától tanácsadói pozícióban segíti a nemzeti együttes munkáját. Közreműködésével a női csapat kiharcolta a 2020-as tokiói olimpiai részvételt, így 2008 után ismét képviseltették magukat a sportág legjobbjai között. Aktív évei lezárásával azonban nem búcsúzik véglegesen szeretett sportágától és klubjától, 2021. július 1-jétől sportigazgatói feladatkört tölt be a Győri Audi ETO KC-nál.

Magánéletében is szorgosan tevékenykedik a sportág népszerűsítésén, útjára indított egy győri székhelyű nyári kézilabda tábort, hogy segíthessék a tehetséges növendékek fejlődését.

Dr. Szauter Ferenc – Gróf Széchényi Ferenc-díj

Dr. Szauter Ferenc a Széchenyi István Egyetem nemzetközi részvételű és hatású Járműipari Kutatóközpontjának kutatómérnöke, irodavezetője, a Közúti és Vasúti Járművek Tanszék oktatója. Felsőfokú tanulmányait alap- és mesterszakon is Győrben végezte, autógépész és közlekedésmérnöki szakon. PhD doktori tanulmányainak helyszíne is a Széchenyi István Egyetem volt, a Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskola eredményes befejezése után 2017-ben kapta meg a PhD címet.

Szakterülete a kutatói pálya kezdetén az alternatív közlekedési rendszerek működtetése, fejlesztése, infrastruktúrája volt.

Dr. Szauter Ferenc kutatómérnökként az egyik meghatározó vezető személyisége a zalaegerszegi járműipari tesztpálya, a ZalaZONE programjának. 2006-ban, még hallgatóként az egyik alapítója volt az alternatív hajtású járművek szakmai műhelynek, a SZEnergy Tehetséggondozó csapatnak. A Shell eco Marathon európai energiahatékonysági versenyén az általa mentorált SZEnergy csapat első helyezést ért el. Mai kutatási és oktatási szakterülete a mobilitás és a környezet, a járműipari, energetikai és környezeti kölcsönhatások vizsgálata. Tevékenységének eredményei Győr-Moson-Sopron megyét reprezentálják a tudományos életben, a járműipar jövőképét, kutatási értékeit jelenítik meg és gyarapítják.

Pataki András – Dr. Kovács Pál-díj

Pataki András Jászai Mari-díjas rendező, dramaturg, kulturális menedzser, díszlettervező és színigazgató. Pápán érettségizett, majd a Győri Hittudományi Főiskolán, a Pécsi Tudományegyetemen és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végzett. Neve akkor vált országosan ismertté, amikor 1986-ban megalakult az ajkai Forrás Színpad, hiszen ő volt az egyik alapítója. Később a Veszprémi Petőfi Színház, majd az Evangélium Színház vezetője lett. 2008 óta a Magyar Versmondók Egyesületének szakmai alelnöke. 2012-től a Soproni Petőfi Színház igazgatója, majd a soproni közművelődés és kultúra legfontosabb intézményének a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. szervezetének ügyvezető igazgatója lett. Pataki András meghatározó és megkerülhetetlen személyisége a gazdag polgári hagyományokkal rendelkező városnak. 2021-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára és szenátora. Sikeres szakmai tevékenységét mutatja, az ez idő alatt kapott számos elismerés és kitüntetés 2018-ban. Radnóti Miklós-díjjal, majd 2019-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki. 2020-ban pedig a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség legrangosabb elismerését, az Aranyplakett kitüntetést vehette át Zentán a magyar kultúra napja alkalmából tartott délvidéki ünnepségen. Áldozatkész tevékenységével hozzájárult a délvidéki és az egyetemes magyar kultúra, művészet, közművelődés gazdagításához. Mindemellett több szakmai cikk, mű és könyv szerzője.

Csornai Sportegyesület – Bauer Rudolf-díj

A Csornai Sportegyesület és jogelődje, a Rábaközi Sportegylet 1910 óta működik 15 különböző szakosztállyal. A legrégebbi a labdarúgó szakosztály, amely az egyesület megalakulása óta folyamatosan fennállt felnőtt és utánpótlás csapatokkal. A másik kiemelkedő szakosztálya az 50 éves kézilabda szakosztály, amelyen belül ifjúsági, tartalék és felnőtt csapatok is működnek. Az egyesületben jelenleg több, mint 300 fő sportol aktívan. Napjainkban a sportnak, elsősorban a tömeg-és szabadidősportnak pedagógiai és egészségügyi szempontból egyaránt kiemelt szerepe van.

A 2020-ban 110 éves Csornai Sportegyesület a lakosság sportolási lehetőségeinek biztosítása mellett a versenysportban is jeleskedik. A sportegyesület pályái otthont adnak nagyobb rendezvényeknek, legyen az sport, zenei rendezvény vagy gyermeknap.

A Csornai Sportegyesültből több sportoló ért el jelentős sikereket kézilabdában, atlétikában és labdarúgásban, az elért eredményeik révén így példa értékűvé váltak a jövő generációja számára. A fejlődés folyamatos, az Egyesület Csorna város szerves részévé vált és országos hírnévre tett szert a fennállásának 110 éve alatt.

Dr. Leé János – Dr. Petz Aladár-díj

Az általános iskolát Vecsésen, a középiskolát Budapesten a Madách Gimnáziumban végezte el. Biológia tagozatos osztályba járt, amely meghatározta későbbi pályaválasztását. A diploma megszerzésétől kezdve a mai napig az egészségügyi alapellátásban dolgozik. 1986-ban a megnyíló új bősárkányi praxisra pályázott sikeresen, és azóta is a körzetben tevékenykedik. Meghatározó vezető szerepet vállal immár 21 éve a Rábaköz – Tóköz – Hanság 41 települését ellátó háziorvosi ügyelet munkájában. Háziorvosi praxisában lelkiismeretesen végzi gyógyító munkáját és nagy hangsúlyt fektet a betegségek megelőzésére.

Mint a Semmelweis Egyetem és a Pécsi Orvostudományi Egyetem Családorvosi Tanszék oktató orvosa, továbbá Bősárkány háziorvosa idejét, energiáit nem sajnálva tevékenykedik az emberek egészségének megóvása érdekében. A családja, gyermekei és unokái adnak számára erőt a hétköznapok küzdelmeiben.

Dr. Alexay Zoltán – Dr. Csizmadia Andor-díj

Dr. Alexay Zoltán biológus, természetfotográfus, nyugalmazott főiskolai docens a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karának földrajz-biológia szakán végzett 1961-ben. Ezt követően a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium tanára, majd a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei természettudományi szaktitkára. Később a győri Széchenyi István Főiskola oktatója, főiskolai docense. A Szigetköz szakavatott tudósa, természetjárója és legismertebb fotósa. Az életművében több tízezer, a természetet és a tájat ábrázoló fotó található. A természetvédelem témakörében több, mint fél évszázada publikál. 1975-től jelennek meg könyvei, főként a Szigetközzel és annak élővilágával összefüggésben. Szintén közel fél évszázadon keresztül folytatott ismeretterjesztő és oktató tevékenységet.

Dr. Alexay Zoltán életművével nagyban hozzájárult a Kisalföld és a Szigetköz természeti kincseinek megismertetéséhez és népszerűsítéséhez. Kötetei, fotói és kiállításai generációknak segítettek a Szigetköz felfedezésében és kincsei megismerésében. Munkássága a környezetvédelem területén kiemelkedő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában