járvány&ausztria

2021.08.26. 06:47

Koronavírus – Ausztriában kötelező a teszt a tanároknak és a diákoknak három hétig

A tanárokat és diákokat hetente háromszor kötelezően tesztelik koronavírusra Ausztriában az új tanév első három hetében tekintet nélkül arra, hogy be vannak-e oltva vagy sem – jelentette be szerdán Heinz Fassmann osztrák oktatási miniszter.

MTI

Az iskolák szeptember 6-án nyitnak Ausztria keleti felén, míg az ország többi részében egy héttel később. Fassmann szerint a három hetes kezdeti fázist követően a járványügyi intézkedéseket a regionális fertőzöttségi mutatókhoz fogják igazítani. Mint mondta, a szűrővizsgálatok addig fognak önkéntes alapon működni, amíg egy hét alatt a százezer főre jutó fertőzöttek száma száz alatt marad.

A tárcavezető közölte azt is, hogy ha a százezer főre jutó fertőzöttségi mutató 100 és 199 lesz, akkor kötelező lesz a kültéri maszkviselés, és heti három teszt azok számára, akiket nem oltottak be. Ennél magasabb értékek esetén a felsőtagozatokban a tantermekben is maszkot kell majd viselni. A fertőzöttségi arány jelenleg meghaladja a százezer főre jutó száz esetet Ausztria kilenc tartományából négyben.

Az iskolákban már tavaly bevezették az antigén gyorsteszteket, most azonban a kötelező heti három szűrővizsgálatból az egyiket a valamivel pontosabb PCR-teszttel fogják elvégezni. Fassmann hangsúlyozta, hogy ezekkel az intézkedésekkel próbálják elejét venni az iskolák újbóli bezárásának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában