borzalmak és megbocsátás

2021.08.12. 12:28

Kitelepítési emlékkövet avattak Máriakálnokon

A magyarországi németség és benne a helyi német ajkú lakosság 75 éve történt kitelepítésének állítottak emléket a napokban Máriakálnokon, ahol a falunap keretében a testvértelepülésekről érkezőket is vendégül látták.

Mészely Réka

– Vannak tragédiák, amelyeket túl lehet élni, meg lehet bocsátani, meg lehet bánni, jóvá lehet tenni, de elfelejteni soha nem szabad – hangsúlyozta köszöntőjében dr. Tóásóné Gáspár Emma máriakálnoki polgármester a falumúzeum előtt felállított Kitelepítési emlékmű átadóján a napokban.

A faluvezető emlékeztetett: 1946–1947-ben Magyarországról, a magyar állampolgárok közül 185 ezer embert űztek el szülőföldjéről. A kitelepítésre ítélt máriakálnokiaknak a megyében az elsők között kellett elhagyniuk a szülőfalujukat. A községet körbekerítették, majd a mosonszolnoki táborba szállították az embereket, ahonnan 1946 áprilisa és májusa között 11 szerelvény szállította el őket. A máriakálnokiak a mosbachi, böblingeni kerületbe, Észak-Württemberg Heilbronn kerületébe kerültek.

A település 193 lakóházából 147 családnak kellett távoznia, közel 900 embernek. Az akkori törvények 38 család 135 tagja számára tették lehetővé az itt maradást.

Kitelepítésük után sok évvel, amikor a politikai helyzet lehetővé tette, Hüffenhardt és Máriakálnok között testvértelepülési kapcsolat épült ki. Az emlékművet a máriakálnoki Német Nemzetiségi Önkormányzat állíttatta, Kapui Jenő esperes áldotta meg.

Az emlékmű átadóját követően szakmai előadást tartott többek között Széles Sándor kormánymegbízott, a település korábbi polgármestere és Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke is.

– Az egykori kitelepítettekre emlékezve, a német nemzeti önkormányzat anyagi támogatásával létrehozott emlékmű új üzenetet is közvetít. Nemcsak a borzalmakra, hanem a megbocsátásra is emlékeztet bennünket – hangsúlyozta Németh Zoltán.

A testvértelepülési találkozón tiszteletét tette Csallóközcsütörtök polgármestere, Őry Péter és Walter Neff, Hüffenhardt polgármestere, aki arról értekezett, mit jelent európainak lenni, az európai közösség tagjának lenni, milyen értékeket képvisel az Európai Unió.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában