Mosonmagyaróvár

2021.07.27. 10:33

Nem lesz több stég a Lajtán – felbontják a meglévő szerződéseket

A magyar állam tulajdonát képező és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vagyonkezelésében lévő Lajta folyóról nemrégiben kezdeményezték az úszóművek eltávolítását, mindezt a korábban kötött és még érvényben lévő bérleti szerződések jogszerű felmondásával.

kisalfold.hu

A stégek megszüntetésének alapvető oka, hogy az igazgatóság biztonsággal tudja teljesíteni a jogszabályban előírt kötelezettségét, így a folyó jég- és árvízlevezető képességét, valamint a műtárgyak, mint hidak, zsilipek biztonságos üzemeltetését.

Rossz tapasztalatok

– A bérleti szerződésben felhívtuk a figyelmet, hogy a téli időszakban a stég jéglevonulási akadályt nem képezhet, ezért azt a partra kell vontatni. Sajnos azt tapasztaltuk, hogy ennek szinte senki nem tesz eleget, akadályt képezve ezzel az esetleges biztonságos jéglevonulásnak. Jegesedés esetén a zajlási időszakban jégtorlasz keletkezhet egyes mederszakaszokon, vagy éppen az elsodort úszómű jelenthet veszélyt a védművekre, hidakra, zsilipekre. Az ezzel járó károkozás, valamint az eltávolítási munkák pedig tetemes költségeket emészthetnek fel – hívta fel rá a figyelmet Németh József, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója.

Illegális építmények

A be nem tartott szerződések miatt az igazgatóságnak már több alkalommal be kellett avatkozni. Ez azonban csak az egyik probléma. Számos stég ugyanis illegálisan, hozzájárulás és szerződés nélkül lett kihelyezve a folyóra, vagy a szerződés lejárta után nem szállították el, így ezek eltávolítása különösen indokolt.

Cél a biztonság

– Igazgatóságunk a fentiek tekintetében a Lajta amúgy is fajlagosan kis keresztmetszetű medrében biztosítani akarja az árhullámok és a jég biztonságos levezetését, ezért a jövőben nem kívánunk új bérleti szerződéseket kötni. Ezúton is kérjük a lakosság megértését és szíves együttműködését – osztotta meg lapunkkal Németh József.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában