A kert is szépülhet támogatásból

2021.07.29. 09:49

Ingyenmilliókat ad az állam a ház körüli felújításokra is, a szakemberre viszont várni kell

A lakásfelújítási program keretében a költségek felét, de maximum 3 millió forintot az állam visszatéríti. A támogatásból kültéri felújítás is megvalósítható.

Sperling Krisztina

Közismert, hogy a lakásfelújítási támogatást a lakóingatlanok felújítására, korszerűsítésére fordíthatják a pályázók. Azt viszont talán kevesebben tudják, hogy az a lakással azonos helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség felújítására is felhasználható. Ezek mellett kerítés, garázs, kocsibeálló, terasz, erkély, előtető építésére, térkövezésre, télikert kialakítására is lehet igényelni a vissza nem térítendő támogatást, ami a számlával igazolt felújítási költségek 50 százaléka, de legfeljebb 3 millió forint. Az anyagköltség, illetve a vállalkozói díj fele-fele arányban szerepelhet az elszámolásban, és a munkálatok végeztével lehet visszaigényelni.

A támogatás hatására nem nőtt jelentősen a kertfelújításhoz kapcsolódó termékek iránt az érdeklődés. A kertépítés termékkörben az első félévben valamivel 25 százalék alatti emelkedést látunk a tavalyi év azonos időszakához képest – válaszolta kérdésünkre Döry Gábor, az újHáz Centrum marketingigazgatója.

Január-februárban egy nem reprezentatív felmérést készített az ez évi terveikről ügyfeleik között a BNF Építőanyag Áruház, amelyre 1600-an válaszoltak. Ebből az derült ki, hogy térkövezést, kerítésépítést nagyjából a válaszadók 20 százaléka tervezett – tudtuk meg Nagy Gábortól, a győri áruház vezetőjétől. Hozzátette, az értékesítésben azt tapasztalják, hogy ezt a lehetőséget kevésbé használják ki a vásárlók. Első helyen a festés és a fürdőszoba-felújítás áll.

A Rábapatonán élő Molnár Nagy Zoltán viszont élt az alkalommal. Elmondta: egyébként is tervben volt az udvar térkövezése, de kihasználta az állami támogatást, mert az összegből, amit visszaigényelhet, további munkákat tud majd elvégezni. Az építőiparban tapasztalható munkaerőhiányt ő is megérzi, már többször el kellett halasztani a munkára megbeszélt időpontot. Számolt azzal, hogy sokat kell majd várni a szakemberre, ennek ellenére a térkövet már tavasszal megrendelte, hogy legalább az meglegyen még az áremelések előtt. Így most a 330 négyzetméter térkő egyelőre raklapon áll. A munkák végeztével a visszaigényelt pénzből a garázs csinosításába kezd, amelybe nyílászárókat szeretne beépíteni és beszínezni azt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában