A hősök emlékére

2021.06.03. 17:00

Megújítják őseik fogadalmát Győrzámolyon

kisalfold.hu

A második világháború után Kutasi Károly plébános kezdeményezésére a község lakói fogadalmat tettek, hogy Jézus Szíve napját minden évben szentmisével és körmenettel ünneplik meg.

Ennek az volt az oka, hogy ugyan a háború pusztítása kisebb mértékben érintette a települést, de a vagongyári bombázásnak volt egy győrzámolyi áldozata.

A településen élők soha nem szerettek volna megfeledkezni az elesett hősökről, ezért tették meg fogadalmukat, amit a kilencvenes évekig tartották is. Akkor – nem tudni miért – megszakadt ez a fogadalmi lánc. Ezt szeretné Ferenc Atyával egyetértésben újra feleleveníteni a település.

„Szeretnénk hűek maradni őseink fogadalmához. Fontosnak tartjuk, hogy hűek maradjunk a gyökereinkhez és hagyományainkat megőrizzük az utókor számára is.

Ma különösen aktuális ez a fogadalom. Nekünk nem a háborúval, hanem egy világjárvánnyal kellett, kell szembenéznünk. Azt gondolom van miért hálásnak lennünk” – mondta Pulai Nikoletta, Győrzámoly polgármestere.

Jézus Szíve ünnepe, ami az Úr napját követő első péntek, ebben az évben június 11-ére esik. Ezen a napon, 18 órakor a templomban újítják meg őseik fogadalmát a győrzámolyiak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában