140 éve egymásért

2021.06.17. 19:21

Meghitt díjátadóval ünnepelt a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete – fotók

Több szempontból is kiemelkedő volt a győri Komédiás étteremben tartott kitüntetés átadó.

Simon Judit

Fotó: Huszár Gábor

Fotó: HUSZAR GABOR

Minden évben Henry Dunant születésnapján, május 8-án szervezi meg a Magyar Vöröskereszt Világnapi Ünnepségét, ahol köszönetet mond önkénteseinek, támogatóinak, munkatársainak. Emellett hazánk legnagyobb segítő szervezete idén ünnepli fennállásának 140. évfordulóját. Így több szempontból is kiemelkedő volt a győri Komédiás étteremben tartott kitüntetés átadó. A csütörtöki eseményen ha kis létszámban is, de megemlékeztek a Vöröskereszt segítőiről.

140 év töretlen segítség

A szervezet megyei igazgatója, Kun Szilvia kihangsúlyozta: 1881 óta a Magyar Vöröskereszt hazai viszonylatban is az egyik legjelentősebb segélyszervezet és karitatív mozgalom, mely jelen volt a legfontosabb történelmi eseményeknél, többször szerepet vállalt az országot sújtó háborúk, környezetei katasztrófák és válságok enyhítésében. Épp ezért is mondanak köszönetet minden évben tagjaiknak és azoknak akik munkájukkal hozzájárulnak a Vöröskereszt hírnevéhez.

– A kitüntetettek az önkénteseink, támogatóink, valamint munkavállalóink. A díjak között szerepel bronz, ezüst, arany, sőt még gyémánt fokozat is, sőt első alkalommal adhattuk át Humanitárius Település címet Gönyű településnek.

Humanitáriusként az elsők

A gönyűi Vöröskereszt alapszervezet 1942-ben alakult, hogy ellássák a térség karitatív feladatait. Azóta is az egyik leghatékonyabban működő szervezetté nőtte ki magát a faluban, melynek tagjai elkötelezetten támogatják a szövetség munkáját.

Lencse Gézáné, nem csak a Gönyűi szervezet helyi elnökeként, de az Év Önkéntesének járó elismerés átvevőjeként vett részt az eseményen. Ezt az kitüntetést azok vehetik át akik munkájukkal elősegítik a szervezet célkitűzéseinek megvalósulását.

– 1999 óta vagyok tagja a szervezetnek – mondta kitüntetése átvétele után. – Megtiszteltetés, hogy elismerik a munkámat és mindazt amit a gönyűi szervezettel teszünk. Egyik legfontosabb feladatunknak a véradás szervezést tartom, amelyre évente három alkalommal kerítünk sort, melyben az Országos Vérellátó Szolgálat is nagy segítségünk. Emellett, ruhagyűjtéseket tartunk a hét egy meghatározott napján, valamint részt veszek a Vöröskereszt programjain is. Röviden, oda megyek, ahol szükség van rám.

 

A Vöröskereszt idei kitüntettei:

Vöröskereszt tevékenységért kitüntetés bronz fokozat

Dr. Tóth Zsuzsanna (Katasztrófavédelmi Igazgatóság Alapszervezete)

Heizer Csaba (Abda Lakóterületi Alapszervezet)

Varga József (Győrszentiván Lakóterületi Alapszervezet)

Vöröskereszt tevékenységért kitüntetés ezüst fokozat

Kovács Jánosné (Zsira Lakóterületi Alapszervezet)

Vöröskereszt tevékenységért kitüntetés arany fokozat

Mészárosné Lökkös Ildikó (Lövő Lakóterületi Alapszervezet)

Vöröskereszt tevékenységért kitüntetés gyémánt fokozat

Bizzer Istvánné (Fertőboz Lakóterületi Alapszervezet)

Vöröskereszt tevékenységért dicsérő oklevél

Szitás Péterné (Dunakiliti Lakóterületi Alapszervezet)

Magyar Vöröskereszt Nagyszentjános Lakóterületi Alapszervezete

Év Önkéntesei

Jutasi Kálmán

Lencse Gézáné

Vöröskereszt elnöki díszoklevél

Kara Ákos országgyűlési képviselő

Elsősegélynyújtás társadalmi népszerűsítéséért ezüst emlékérem

Pozsgayné Németh Zsuzsanna

Elismerő oklevél ifjúsági vöröskeresztes tevékenységért

Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában