Helyi közélet

2021.06.04. 23:00

A német nemzetiségi OKTV-n taroltak a soproni licisták

A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium hét tanulója került a német nemzetiségi nyelv és irodalom OKTV döntőjében a legjobb húsz közé. Krutzler Ádám elhozta az első, Scheiber Lisa-Marie a harmadik helyet.

kisalfold.hu

Fantasztikus teljesítményt nyújtottak a licisták a német nemzetiségi nyelv és irodalom Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyén (OKTV). S ezt most nemcsak a helyezések nagyszerűségén kell mérni, hanem a rendhagyó körülményeken is. A felsőbb évesek ebben a tanévben nagyrészt tantermen kívüli oktatásban voltak, a versenyre való felkészülésük is az online térben történt. Az, hogy mégis ilyen kimagasló eredmények születtek, az a diákok önállóságáról és felelősségérzetéről is képet ad.

Krutzler Ádám édesapja révén már kisgyerekként ismerkedett a német kifejezésekkel, a Fenyő téri iskolában pedig már kiemelt óraszámban tanulta a nyelvet. Nem volt kérdés, hogy a Líceum német nemzetiségi képzésében folytatja tanulmányait. Márcsak azért sem, mert a Líceumba járt a bátyja és a nővére is. Ádám már hetedikesként is nyert országos német nyelvi versenyt és német népismeretből is volt már döntős.

Krutzler Ádám

- Bevallom, azt azért nem gondoltam volna, hogy első helyezést érek el az OKTV-n. Ezzel együtt persze nagyon örülök neki – vallja be visszafogottan Ádám. Családjában úgy tűnik hagyománya van az OKTV-s aranyéremnek: nővére szintén nemzetiségi németből lett évekkel ezelőtt első helyezett...

- Novemberben az iskolában írtuk meg a központi feladatlapot, amiben a német irodalom, a nyelv és a népismeret tantárgyak anyagai is szerepeltek. Szerintem nagyon jó a Líceumban a nemzetiségi oktatás és a tanárok is sokat segítenek. A döntőben például kaptam kérdést a nemzetiségi törvényről. Ez része a tananyagnak is, így tudtam a választ, de erre a témára iskolán kívül nem biztos, hogy készültem volna – mondja Krutzler Ádám.

A döntőt már személyes részvétellel tudták megrendezni Budapesten, a közel húsz döntőbe jutott diákot egyesével hallgatta meg a versenybizottság.

- Nem izgultam, egyrészt mert úgy éreztem, nincs vesztenivalóm, másrészt mert tudtam, hogy felkészültem. Az OKTV számomra egy nagyon hasznos tapasztaletszerzés volt az érettségi előtti évben – tette hozzá Ádám. Azt is elárulta, egyelőre nem biztos benne, hogy nyelvi úton tanul majd tovább, de a német magas szintű ismeretét biztosan kamatoztatni tudja majd.

Krutzler Ádámnak és osztálytársainak némettanára Pete-Pikóné Horváth Gyöngyi és Zsuppánné Cellik Barbara. A diákok sikere a pedagógusok munkájáról is képet ad.

- Az idei rendkívüli helyzetben a versenyzőknek sokkal nagyobb önállóságra és fegyelmezettebb felkészülésre volt szüksége, hiszen csak online tudtuk segíteni őket. Ezért úgy gondolom, méginkább értékelendő a sok jó helyezés – dícséri tanítványait Zsuppánné Cellik Barbara. Pete-Pikóné Horváth Gyöngyi pedig azt emelte ki, hogy több éves, szorgalmas munka van a jó eredmények mögött, Ádám esetében pedig egy rendkívül szerény, de kitartó személyiség ért el kimagasló eredményt.

Licisták a német nemzetiségi nyelv és irodalom OKTV-n:

Krutzler Ádám (11.C) 1. hely

Scheiber Lisa-Marie (12.C) 3. hely

Bakay Vincent Adam (12.C) 5. hely

Mórocz Zsófia (12.C) 10. hely

Rad Maryam (11.C) 12. hely

Nyul Zsófia (11.C) 13. hely

Brandt Lilla Bianka (12. C) 19. hely

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában