Megemlékezés

2021.05.30. 14:43

A hősökre emlékeztek a sopronbánfalvi Hősi temetőben

kisalfold.hu

A magyar hősök emléknapján megemlékezést tartottak vasárnap a sopronbánfalvi Hősi temetőben. A honvéd hagyományőrzők II. világháborús magyar királyi honvédségi egyenruhában álltak díszőrséget és felvonultak a huszár hagyományőrzők is.

A programot, mint minden évben, a Bánfalváért baráti kör szervezte. Nevükben köszöntötte a megjelenteket Igrecz Katalin, hangsúlyozva, ne úgy gondoljanak a résztvevők a helyre, mint egy temetőre, hanem úgy, mint egy szép természeti környezetre, egy templomra, ahová emlékezni jöttünk a hőseinkre. Majd idézte az I. világháborús emlékmű feliratát: Renghet a föld, de mindig tisztán ragyog a magyar vitézsége.

Farkas Ciprián polgármester ünnepi beszédében elmondta, a magyar országgyűlés 2001-ben határozott arról, hogy a nemzet soha el nem múló hálájaként a ma élő és a jövő nemzedék okulására, a hősök dicsőségére minden év májusának utolsó vasárnapját a magyar hősök emlékünnepévé nyilvánítja.

- A soproni önkormányzat civil szervezetekkel együttműködve 1989-ben elevenítette fel azt a század eleji hagyományt, hogy ezen a helyen ünneplik meg a hősök napját. A magyarság története több mint ezer éve kiemelkedő katonai teljesítmények története is. ezek nélkül mi magyarok csak felvert por volnánk, a történelem országútján. Sopron egykor katonaváros volt, polgárai mindig is büszkék voltak katonai hagyományaikra és méltó módon emlékeztek hőseikre – hangsúlyozta a polgármester.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában