Terveik

2021.04.01. 17:26

Pályázati segítséggel újítják fel a községházát Cirákon

A községháza harmincmillió forintos felújítása van napirenden a ciráki önkormányzatnál. Pályázaton nyertek a fejlesztéshez támogatást, a munka rövidesen megkezdődik. A temetőben is dolgoznak majd a szakemberek.

Cs. Kovács Attila

A temető fejlesztésére és a községháza felújítására készül a ciráki önkormányzat. A település a Magyar Falu Program pályázatain szerepelt eredményesen. Tóth Sándor polgármester további elképzelésekről, beruházásokról is beszélt a Kisalföldnek.

– Pályázati támogatással valósítjuk meg a terveket, köszönöm innen is mindenkinek, akinek szerepe volt a sikerben – mondta elöljáróban Tóth Sándor. – Nyertünk forrást a polgármesteri hivatalnak otthont adó épület felújítására, harmincmillió forintot. Elvégezzük a külső szigetelést, korszerűsítjük a fűtésrendszert, új bútorokat vásárolunk, és a belső tatarozás is része lesz a munkának. A temetőre ötmillió forintot kaptunk, ott urnafalat építünk, illetve a növényzetet frissítjük fel, parkosítunk. Az időjárás most már lehetővé teszi, ezért úgy számoljuk, hogy már áprilisban elkezdődhet a kivitelezés.

A további elképzelésekről a ciráki polgármester kifejtette: szeretnék a faluközpontban az Egészségházat rendbe tenni, illetve ismét pályáznak az óvoda energetikai korszerűsítésére, szigetelésére, a fűtés átalakítására. Korábban már próbálkoztak ezzel, de nem jártak sikerrel. A régi iskola jelenleg üres részével is terveik vannak a község elöljáróinak. Közösségi teret képzeltek el az egykori tanodában. A falu határában álló Királykápolna, mely IV. Károly király visszatérési kísérletének állít emléket, százéves lesz. Az évfordulóra szeretnék az odavezető utat felújítani, bíznak benne, hogy ugyancsak a Magyar Falu Program jóvoltából sikerül. „Jó volna, ha az évfordulóra megfelelő állapotú úton lehetne megközelíteni a Cziráky grófok által a visszatérési kísérlet után emelt emlékhelyet” – jegyezte meg Tóth Sándor.

Címkék#Cirák

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában