ausztria

2021.04.23. 07:09

7700 munkahelyét mentettek meg – Magyar-osztrák megbeszélés a hegyeshalmi határnál

Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszterrel egyeztetett csütörtök délután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hegyeshalmi határátlépési pont osztrák oldalán.

MTI

A kormány támogatásával összesen 4,3 milliárd forintból bővít a Nissin Foods Kecskeméten

Fotós: Bruzák Noémi

A találkozón Szijjártó Péter elmondta, hogy Ausztriával Magyarország szorosan együttműködik a világjárvány elleni küzdelemben is.

Kifejtette, tavaly az első hullám során kölcsönösen segítette egymást a két ország, hogy állampolgárai hazatérhessenek és figyeltek arra is, hogy tranzit- és teherforgalom a lehető legakadálymentesebb legyen.

Hozzátette, az elmúlt időszakban is sokat konzultáltak annak érdekében, hogy a magyar ingázók számára a lehető legkevesebb kellemetlenséggel és akadállyal járjanak a szigorú osztrák járványügyi intézkedések.

A külgazdasági és külügyminiszter több javaslatot is tett osztrák kollégájának, aki nagy mértékben segített abban, hogy az osztrákok több katonát és rendőrt vezényeljenek a határra az átlépés gyorsítása érdekében.

Az Ausztriában tanuló magyar fiatalok számára is könnyítéseket léptettek életbe, emellett megnövelték a tesztelőpontok számát, így az általuk előírt kötelességek a lehetségesnél kevesebb kellemetlenséget okoztak a két ország között ingázóknak – folytatta.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy fontos a két ország közötti gazdasági együttműködés is. Az osztrák vállalatok hitet tettek a Magyarországgal való együttműködés mellett, amikor tavaly, a rendkívül nehéz helyzetben 31 osztrák vállalat 18 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre Magyarországon kormányzati támogatással.

Ennek nyomán 7700 magyar ember munkahelyét mentették meg – fűzte hozzá.

Elmondta azt is, hogy a két ország között folyamatos az egyeztetés és az együttműködés, különösen most, amikor a világjárvány elleni küzdelemnek egy nehéz szakaszában vagyunk.

Szoros kapcsolatban maradunk a következő hetekben és hónapokban is, mert az az érdekünk, hogy mindkét országban sikeresen kezeljük a járványt és annak következményeit – zárta szavait Szijjártó Péter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában