Interjú

2021.04.02. 17:40

Győr díszpolgára, Veres András: hazaérkeztem Győrbe

Egymás iránti tiszteletet, megbecsülést és szeretetet kíván a győrieknek a város díszpolgárává választott dr. Veres András. A megyés püspök úgy látja, a járványhelyzetben talán nagyobb érzékenységgel tudunk fordulni a húsvéthoz, a feltámadásba és az örök életbe vetett hitünkhöz.

Varga Ottó

Dr. Veres András megyés püspök: Megtisztelő számomra a díszpolgári kitüntetés.

Forrás: Mediaworks

– Szolgálata az ország több pontjára is szólította, Egertől Budapesten át Rómáig, Mezőkövesdtől Szombathelyen és Pécsen át Győrig. Mindenhova kötik nyilván fontos emlékek, mégis, Győr hol foglal helyet a szívében?

– Miután középiskolai tanulmányaimat a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban végeztem, valójában hazatértem Győrbe. Igaz, közben a Gondviselés jóvoltából sokfelé megfordultam, nemcsak Magyarországon, hanem Európa számos országában, sőt, a kontinensen kívül is. Kétségtelenül sok szépet láthattam, tapasztalhattam ezeken a helyeken, de túlzás nélkül állíthatom, Győr egyike a legszebb városoknak, ahol megfordultam. Amikor Ferenc pápa úgy rendelkezett, hogy Győrbe jöjjek püspöki szolgálatom folytatására, vonakodás nélkül, sőt, nagy örömmel jöttem. Azt is el kell mondanom, hogy a város mostani képe egészen mást mutat, mint középiskolás koromban. A belváros szépségét tekintve bármelyik európai várossal felveszi a versenyt, annak ellenére, hogy még nagyon sok felújítani való van, különösen a Káptalandombon. Reméljük, a járványhelyzet elmúltával újra elindulhat az élet, és sokan jönnek ide is, hogy megcsodálják Győr szépségeit.

– A díszpolgári cím túl az elismerésen azt is jelenti: a város nemcsak befogadta, de példaképnek is állítja. Érzi ezt a mindennapokban is?

– Megtisztelő számomra a díszpolgári kitüntetés, még akkor is, ha biztos vagyok abban, hogy vannak nálam érdemesebbek is erre a címre. A városban járva örömmel tapasztalom, hogy mindenütt akad néhány ember, aki kitüntet köszöntésével, megszólításával. Minden embernek jólesik ez a gesztus, így nekem is, már csak azért is, mert ebben az elfogadást, a befogadást érzem magam is. Nagyon sok jó emberrel találkoztam az elmúlt években, akik mindig készségesen segítségemre voltak a legkülönbözőbb ügyek intézésében. Sőt, azt még nagyobb örömmel tapasztaltam, hogy olyan elképzelésekben, fejlesztésekben is segítségemre voltak, amelyek reményeim szerint hosszú távon hozzájárulnak a belváros karakterének gazdagításához. Gondolok többek között a belvároson végigvonuló keresztútra, a Káptalandombon felállított Mindenki Krisztusára, a papnevelő intézet épületére, a Domus Peregrini kialakítására vagy leginkább a székesegyház teljes felújítására.

Dr. Veres András megyés püspök: Megtisztelő számomra a díszpolgári kitüntetés.
Fotó: Mediaworks

– Hogy látja, az egy éve tartó vírushelyzet változtatott az emberek Istenhez való viszonyán? Több lett a hívő? Hiszen sokan csak a bajban fohászkodnak Istenhez, a hétköznapokban viszont gyakran elfelejtik.

– Az egyes ember szívébe még a pap sem lát bele, legfeljebb néhány megnyilvánulását tudja értelmezni, ezért azt kell mondanom, hogy csak remélni tudom, hogy sokak világfelfogását, Istenhez és emberekhez való viszonyát átrendezi ez a világjárvány. A magát hamisan mindenhatónak képzelő ember rá kell hogy döbbenjen arra, nemcsak hogy nem képes mindenre, de egy láthatatlan vírus is képes akár egész életét is romba dönteni. Ez kell, hogy mindnyájunkat elvezessen arra a belátásra, hogy az életet ajándékba kaptuk, s minden, amit birtokolunk, nem cél, hanem eszköz kell hogy legyen boldogulásunkhoz.

– A húsvét egyházunk legfőbb ünnepe. De van-e, lehet-e egy ilyen veszélyhelyzetben különleges üzenete hitünk alapjának, a feltámadásnak?

– A húsvétnak mindig ugyanaz az üzenete: Krisztus, az Isten Fia kereszthalálával és feltámadásával minden embert megváltott a bűntől, és szabaddá tett bennünket a szeretet feltétel nélküli megélésére. A különlegessége ennek az üzenetnek most abban ragadható meg, hogy ilyen egzisztenciális veszélyhelyzetben, mint a járvány, talán nagyobb érzékenységgel viszonyulunk az örök élet eme üzenetéhez.

– Ha kívánhatna valamit a városnak püspökként, díszpolgárként, mi lenne az?

– Sokféle kívánság él mindnyájunk szívében, az enyémben is. Ha önkényesen egyet ki akarok emelni, akkor azt kívánom, hogy az emberek maximális tisztelettel, megbecsüléssel, és ha kérhetem, szeretettel viseltessenek egymás iránt. Ez egy ilyen nagyvárosban nem könnyű, viszont mindnyájan erre vágyakozunk – hívők és nem hívők egyaránt –, ezért hiszem, hogy ez mégis megvalósítható. Jómagam, mint pap és püspök, szeretnék ebben élen járni, és ehhez másokat is megnyerni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában