új busz

2021.04.29. 06:52

Életet is mentett a falugondnok Dunakilitin

A Szent Márk-napi búzaszentelés napján Somfai Árpád plébános áldotta meg az új falubuszt, melynek megvásárlásához 12,5 millió forintot nyert a település. Áprilistól állt munkába Rigó László tanya- és falugondnok, aki már életet is mentett.

Mészely Réka

A Szent Márk-napi búzaszenteléskor Somfai Árpád plébános mondott áldást Dunakiliti újonnan beszerzett 9 fős, Ford típusú falubuszára.

– A buszt 12,5 millió forintból vásároltuk, ehhez a Magyar Falu Program keretében százszázalékos támogatást nyertünk. Tavaly nyáron döntött úgy a képviselő-testület, hogy pályázatot adunk be erre a célra.

A Szent Márk-napi búzaszenteléskor Somfai Árpád plébános mondott áldást Dunakiliti újonnan beszerzett 9 fős, Ford típusú falubuszára.

– A dokumentációt dr. Odonics Aliz jegyző állította össze. A sikeres pályázat nyomán az összeget már 2020 őszén megkapta önkormányzatunk. Minderre a Dunakilititől két kilométerre fekvő tejfaluszigeti településrész által váltunk jogosulttá. A tanya- és falugondnok nemcsak a tejfaluszigetieket, de a dunakilitieket is elláthatja. A szolgálat működtetéséhez is igényelhetünk támogatást – mondta el a részleteket Kovács Andorné dunakiliti polgármester.

Rigó László falugondnok április elsején állt munkába. Azóta közreműködött már életmentésben: infarktusos beteget szállított a múlt héten azonnal kórházba. Emellett vitt orvoshoz is pácienseket rendelésre, oltásra, gyógyszerek kiváltásában segített, ebédet fuvarozott házhoz. Sok helyre becsengetett, bekopogtatott már, hogy megkérdezze, miben segíthet. Ezt folytatja a továbbiakban is, bátran kereshetik őt a helyiek.

Kovács Andorné hozzátette: most vasárnap, a mise után fél 11-től a megújult Villa közben a „Hol laknak a manók és tündérek?” című kiállítás és anyák napi meglepetés várja az érdeklődőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában