Közélet

2021.03.31. 11:16

Öntözik a fiatal fákat Győr közterületein

A kétnyári ágyások öntözését már korábban megkezdték, és a napokban elindult a fiatal fák öntözése is.

kisalfold.hu

Forrás: Győr-Szol Zrt.

A téli hónapokban és a tavasz első heteiben is száraz, csapadékszegény időjárás volt jellemző, ezért szükségessé vált a közterületi növények öntözése. A Győr-Szol munkatársai a kétnyári ágyások öntözését már korábban megkezdték, és a napokban elindult a fiatal fák öntözése is.

A szolgáltató saját állománya mellett alvállalkozók bevonásával végzi a 2019-ben illetve 2020-ban ültetett csemeték, cserjék locsolását. Ahol szükséges, „igazítják” a tányérokat, majd a helyszínen lévő járművek tartályából engednek vizet a fák tövéhez. Az elmúlt két évben a város önkormányzatának kezdeményezésére közel 1400 fa és több száz cserje került a közterületekre, melyek fokozott odafigyelést, gondoskodást igényelnek.

Az öntözés során kiemelt figyelmet kapnak a Győrkőc-liget fái. Dr. Dézsi Csaba András polgármester kezdeményezésére 2020-tól minden Győrben született gyermek kap egy fát, melyek nagy része ezen a területen növekedik.

Amennyiben időközben jelentős mennyiségű csapadék nem érkezik, a következő hetekben folyamatosan történik a fiatal fák öntözése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában