Koronavírus

2021.03.24. 06:03

Fertőtlenítő „hadművelet” az iskolákban – a pápai katonákból álló csapat két óra alatt 1800 négyzetmétert sterilizál Győrben – fotók

Katasztrófafilmekbe illő szkafander, kék színű, biológiai fertőtlenítő folyadék. A pápai katonák ezekkel a „fegyverekkel” szállnak szembe a kórokozókkal több megyei iskolában, óvodában. Az iskolaigazgatók bíznak benne, hogy munkájuk nem lesz felesleges és húsvét után a járvány csillapodik annyira, hogy legalább az általános iskolások visszatérhetnek az osztálytermekbe.

Szeghalmi Balázs

Célkeresztben 140 oktatási intézmény

Tavaly október végén, a járvány második hullámában alig tíz nap alatt ötvenkilenc hazai oktatási intézményt fertőtlenítenek a katonák országszerte. Az akkori munkálatokról sokat mondanak a következő adatok: 109 honvéd vett részt a „hadműveletben”, 146 technikai eszközzel több mint 8000 liter Mol-hygi fertőtlenítőt vetettek be.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának felkérésére, az Operatív Törzs feladatszabása alapján a Magyar Honvédség tizenegy alakulata országosan most közel 140 köznevelési intézménybe „látogat” ezekben a napokban, s teszi újra biztonságossá az iskolákat és óvodákat március 16-a és április 6-a között.

Visszavárják a diákokat

Szűkebb pátriánkban az MH Pápa Bázisrepülőtér katonái már fertőtlenítették a nyúli Pilinszky János Általános Iskolát, a győri Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskolát, a Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumot és Kollégiumot, a Harmónia Alapfokú Művészeti Iskolát, valamint a Győrújbaráti Pitypang Óvodát és Konyhát.

„Az Oktatási Hivataltól érkezett hozzánk a megkeresés, hogy a katonák fertőtlenítést végeznének az intézményünkben. Természetesen éltünk a lehetőséggel, mivel bízunk benne, hogy húsvét után, április 7-én visszavárhatjuk diákjainkat az osztálytermekbe” – mondta Dr. Ruppertné Hutás Kinga.

A hagyományos oktatást nem pótolhatja a digitális

A Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola igazgatója hozzátette: egyre hatékonyabban élnek a digitális eszközökkel, gördülékenyebben megy az online oktatás, mint egy éve – ám a hagyományos oktatást az internet alapú tanítás nem pótolhatja teljesen.

„A fertőtlenítés céltudatosan zajlott. A pápai katonák két óra alatt több mint 1800 négyzetmétert tettek biztonságossá az alkoholos, vizes állagú fertőtlenítővel. Ez tizenhat osztálytermet és közel tíz mellékhelyiséget jelent esetünkben. Köszönjük a munkájukat!” – hallottuk Dr. Ruppertné Hutás Kingától.

Bevált „haditerv”

Hasonlóan összeszedett „bevetésről” számolt be Tóth Konstantin atya, a győri Bencés Gimnázium igazgatója. „Az iskola minden termét, folyosóját érintő fertőtlenítés nem tartott tovább két óránál. Reménykedünk, hogy a hatosztályos gimnáziumot végző diákjaink húsvét után visszaülhetnek a padokba, az érettségik pedig elkezdődhetnek májusban” – emelte ki Tóth Konstantin atya.

A pápai katonák Győr-Moson-Sopron mellett Vas és Veszprém megyében is végeznek fertőtlenítéseket oktatási intézményekben.

Eligazítás közben a pápai alakulat a Széchenyi téren. A fertőtlenítést végző honvédek két óra alatt mentesítették a patinás Czuczor-gimnáziumot Győrben. Fotók: MH PBRT

Sokadszorra segítenek

A pápai honvédek tavaly év vége óta a Petz-kórházban logisztikai és adminisztrációs feladatokat látnak el a járvány elleni küzdelem részeként. Decemberben országos hírt járt be, hogy az egyik bajtársuk, Hajmann Péter őrvezető lélekemelően zongorázott a győri kórház aulájában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában