Felmérték a folyó állapotát

2021.03.31. 10:50

A Rába állapota jó, élővilága gazdag

Fizikai, kémiai és biológiai szempontból is vizsgálták a Rába állapotát a Magyarország és Ausztria által három éve közösen indított RaabStaat elnevezésű program keretében, mely során a két ország vízügyi szakemberei vizsgálódtak a folyó különböző szakaszain. A biológiai felmérés kimutatása szerint jó állapotú a folyó.

Kustor Réka

A RaabStaat program keretében magyar és osztrák vízügyi szakemberek vizsgálták a Rába állapotát.

Fotó: Réka

A kétezres évek elején komoly problémát okozott, hogy a Rába növekedő terhelésének hatására a szentgotthárdi duzzasztónál habzást tapasztaltak. Ennek megszüntetésére és a vízállapot javítása céljából a magyar és osztrák fél intézkedési programot határozott meg. A Rába és mellékfolyói állapotának felmérésére 2008–2009-ben közös vizsgálati programba fogott hazánk és Ausztria. Tíz év elteltével a végrehajtott intézkedések hatásainak értékelésére Raab­Staat néven újabb közös projektbe kezdtek azzal a céllal, hogy a jövőben is fenntartható, fejleszthető legyen a folyó állapota.

A felmérés során hazánkban tizenhat felszíni vízmintavételi ponton vizsgálódtak, valamint kilenc szennyvíztisztító telepen vettek mintát. A megyénket illetően a szanyi és a rábacsécsényi települési szennyvíztisztító telep, Ikrény, Árpás és Győr voltak érintettek.

A RaabStaat program keretében magyar és osztrák vízügyi szakemberek vizsgálták a Rába állapotát.

A biológiai felmérés kimutatása szerint jó állapotú a folyó. Az elvégzett vizsgálatok eredményei alapján a mintákban habképződés nem volt észlelhető. A nehézfémek koncentrációja továbbra is nagyon alacsony a Rába vizében, ugyanakkor a mellékvizekből vett mintákban egy-egy fém kiugróan magas koncentrációban volt jelen, ami figyelmeztető jellegű. A szintetikus szennyező anyagok koncentrációja is kedvezően alacsonynak bizonyult, a vizek többségében nem érte el az alsó méréshatárt.

A Rába élővilága kiemelkedően gazdag, ezt a Rábaközi Harcsalesők csapata rendszeresen megtapasztalja. A képen Szabó József és kitartásának eredménye.

A mellékvizek közül a Rába vízminőségére a legnagyobb hatást a Lapincs gyakorolja, ezért a jó állapot megőrzéséhez fokozott figyelmet kell fordítani annak védelmére. A felmérések során vizsgált szennyvíztisztítók által tisztított szennyvizek együttes mennyisége 2019-re 25 százalékkal csökkent 2009-hez képest. A kommunális szennyvíztisztító telepek közül a szanyi és a rábacsécsényi telepeken emelkedett a tisztított víz mennyisége, melynek oka a települési csatornahálózatra kötések arányának növekedése a két településen. A Rába halközösségének vizsgálati eredményei azt mutatják, hogy a folyó halfaunája kiemelkedően gazdag és értékes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában