Élmény a családnak

2020.12.11. 09:13

Dal is lehet karácsonyi ajándék

Akár dalt is ajándékozhatunk szeretteinknek a soproni Sárdy Barbara énekiskolájának segítségével, ami ráadásul vírusbiztos megoldás. A közös stúdiózás pedig remek élmény az egész családnak.

munkatársunktól

A soproni színházban énektanár-korrepetitorként is dolgozó Sárdy Barbara zenész, idestova tíz éve működteti a Sárdy Énekiskolát Sopronban és Budapesten. A klasszikustól eltérő, hatékony amerikai módszerrel tanít, amellyel a könnyűzenében használatos énekhang és stílus sajátítható el. Többek között a tavalyi „Sztárban sztár leszek!” televíziós tehetségkutató műsor első helyezettje, Békefi Viktória is járt hozzá Budapesten órákat venni. Képzésének része a stúdiógyakorlat, ami – ha nem feltétlenül művészeti magasságok elérése a cél – az énektanulástól függetlenül is érdekes élmény lehet.

Bepillantás a stúdióba

– Sokan szeretnék kipróbálni, milyen is egy professzionális stúdióban egy számot felvenni. Amatőrök és olyan gyakorló énekesek is, akiknek erre még nem volt lehetőségük, pedig már van a hátuk mögött egy-egy ötlet, vagy akár egy befejezetlen saját dal.

Sárdy Barbara és Schmiedl Tamás az énekiskolában profi körülmények között szerkesztik a felénekelt dalokat.
Fotó: Szalay Károly

CD és borító is készül

– Többféle lehetőség közül válogathatnak az érdeklődők, a legegyszerűbb, amikor karaoke­alapra vehetnek fel egy kiválasztott dalt, amit utómunka követ, majd CD-re írjuk, persze albumborítót is készítünk. De készülhet klip is a felvételről, az igazán különleges élményre vágyók pedig akusztikus gitár- vagy zongorakíséretet is választhatnak. Akik pedig teljesen saját dalt szeretnének, nekik hivatásos szerzőink segítenek a szöveg és a dallamok írásában, bármilyen stílusban. Saját tapasztalatból született a karácsonyi ünnepekre is egy vírusbiztos, ám mégis értékes ajándék, ami egyúttal az egész család számára adhat élményt.

Látogatás helyett

– Nekem is vannak távol élő idős rokonaim, akiket a járványhelyzet miatt a biztonság kedvéért nem látogatunk meg idén. Gyermekeimmel felvettünk nekik egy dalt a stúdióban, amelyet majd ajándékba küldünk, innen jött az ötlet – magyarázta Sárdy Barbara.

– A stúdióban szakmai segítséggel énekelhetnek együtt gyerekek és szülők, amit a nagy- és dédszülők szívesen hallgatnak. A stúdiózás remek, közös családi élmény, az idősek pedig biztonságban élvezhetik szeretteik előadását. Igény esetén a zenetermi élmény mellé más, helyi vállalkozások ajándékait is megkaphatják a családok.

Az éneklés mindemellett remek önkifejező módszer, és ha igazán jól megy, akár híressé is tehet minket. Sárdy Barbara hozzátette: nem a híres énektanárok teszik naggyá a növendékeket, hanem a tehetséges és elhivatott növendékek teszik híressé tanáraikat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában