Rotary Club Sopron

2020.11.11. 12:29

Életmentő gépet adtak ajándékba Harkán

Automata defibrillátort adományozott a Rotary Club Sopron a harkai önkormányzatnak. A berendezést nyilvános helyen, a település központjában található polgármesteri hivatalnál helyezték ki.

Papp Fanni

2020.11.10.Harka.Defibrilltort tadsa.A kpen Molnr Tibor, Duschanek Pter harkai polgrmester, Nmeth Rbert alpolgrmester s Gde Jzsef Rotary Club Sopron tavalyi v titkrja szerepel.Fot: Mth Daniella/KA

Fotó: Máthé Daniella

A Rotary Club Sopron közel 700 ezer forint értékű automata defibrillátor készüléket adományozott a harkai önkormányzatnak.

– Az előző évben összegyűlt pénzbeni támogatásokból sikerült négy darab defibrillátort vásárolni a szervezetünknek. A berendezéseket a Sopron környéki településeken helyezik ki, ebből az első Harkára került. Lehetőségeink szerint olyan nyilvános helyeken szeretnénk elhelyezni a készülékeket, ahol bármikor és bárki használni tudja szükség esetén – mondta Göde József, a Rotary Club Sopron korábbi titkára, aki azt is hozzátette, hogy a készülékhez nem szükséges szakképzet egészségügyi dolgozónak lenni. A lakosság számára díjmentes képzést fognak szervezni a készülék használatáról.

Az automata defibrillátort biztonsággal használhatják a laikusok is, de ehhez az kell, hogy időben felismerjék a keringés leállását. Az életmentésnél fontos mihamarabb megkezdeni a mellkaskompressziót, majd felhelyezni a készüléket, ami folyamatos instrukciókkal látja el a használóját.

– A defibrillátor biztonságos tárolásához egy helyi fémipari vállalkozás felajánlotta a riasztóval felszerelt, kulccsal zárható fémszekrényét. Ezt a polgármesteri hivatal homlokfalán helyeztük el és kamerával is felszereljük majd a védelem érdekében. Az is fontos, hogy amint kinyílik a kulcsos szekrény ajtaja, a benne lévő riasztó azonnal értesíti a mentőszolgálatot – mondta Duschanek Péter, Harka polgármestere, aki hozzátette, hogy a Rotary Club Sopron felajánlásával már két életmentő készülék is megtalálható Harkán. A másik defibrillátor a háziorvosi rendelőben van, amelyet a Magyar Falu Program orvosieszköz-pályázatával sikerült elnyernie az önkormányzatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában