Terveiről beszélt az új polgármester

2020.10.14. 11:42

Összefogással építik a falut Hövejen

„Összefogással építjük a közös jövőt” – nyilatkozta lapunknak Hövej újonnan megválasztott polgármestere, Vargáné Molnár Zsuzsanna, aki a közeli s távlati terveiről is beszélt a Kisalföldnek.

Kustor Réka

Fotó: Kustor Réka

Időközi önkormányzati választást tartottak a hétvégén Hövejen. A községvezetővel való együttműködés hiányára hivatkozva még június végén oszlatta fel magát a képviselő-testület. A választáson a korábbi polgármester, Horváth Istvánné (független) 82 szavazatot, míg a másik jelölt, Vargáné Molnár Zsuzsanna (független) 146 voksot kapott. A szavazás magas részvételi arány mellett zajlott, a 307 választópolgárból 232-en jelentek meg. A négy képviselői helyre nyolc jelölt pályázott. A testület összetételében végül nem hozott változást a szavazás: Vörös Balázs (142 szavazat), Szekeresné Czimmermann Ilona (133), Németh Gyula (128), dr. Gálné Stipkovits Teréz (127) maradtak a képviselők.

Vargáné Molnár Zsuzsanna társadalmi megbízatásban tölti majd be a községvezető szerepét. A közösségi élet formálásából korábban is aktívan kivette a részét. Játszóházat, nyári táborokat szervezett a faluban, 2011-ben írta meg a csipkevarrást bemutató „Így pókolnak Hövejen” című könyvét. A régi-új testület felkérésének eleget téve indult a választáson.

Fotó: Kustor Réka

– Sok olyan ember van a faluban, akik tudnak és akarnak tenni Hövejért, őket szeretném a jövőben összefogni. A Rábaközi Művelődési Központban betöltött főállásom továbbra is megmarad, szerencsére kötetlen a munkaidőm, így tudok alkalmazkodni az aktuális feladatokhoz. Jó képviselő-testület van mellettem, megosztjuk a feladatokat. A fejlesztéseket illetően mindenkinek vannak elképzelései, összefogással építjük majd a közös jövőt. A kezdeti időszak persze a tanulásé, a folyamatok, önkormányzati működés megismeréséé lesz. Közel 20 éve dolgozom a közművelődésben. Olyan tapasztalatokra tettem szert, amit a polgármesterségben is kamatoztathatok, mint a programszervezés, pályázat­írás, és annak lebonyolítása, vagy akár az emberi kapcsolatok erősítése. Mivel nincs iskola és óvoda a faluban, az egyik fő célkitűzésünk a fiatalok helyben tartása. Fejlesztésre szorul a játszótér, de hangsúlyos a höveji csipke népszerűsítése is, hogy hosszú idő után végre a méltó helyére, a hungarikumok közé kerüljön. Szeretnénk a csipkével foglalkozókat összefogni, szakmai tapasztalatcseréjüket támogatni. Együtt előbbre juthatunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában