A pedagógusok a legveszélyeztetettebbek között

2020.10.15. 06:50

Nagy a nyomás a tanárokon – interjú Horváth Péterrel többek közt a táppénzről, a helyettesítésekért járó honorról

A tanárok jelentős része több száz diákkal találkozik naponta, ennek megfelelően mind többen betegednek meg a koronavírustól. Interjú Horváth Péterrel, a Nemzeti Pedagógus Kar győri elnökével.

Szeghalmi Balázs

2020.10.14. Egyre nagyobb a tanrokra nehezed nyoms, Rvai Gimnzium igazgatja, Fot: Csap Balzs Kisalfld

Forrás: Csapó Balázs

Fotó: CSAPO BALAZS

Frontvonalban

– Tavasszal a digitális oktatás sok pluszmunkát adott a tanároknak, most a frontvonalban dolgoznak. Hogy látja a helyzetüket?

– Több mint egymillió diák jár óvodába vagy iskolába, s több mint 170 ezer pedagógus neveli és oktatja őket hazánkban. Az egészségügyi dolgozók mellett ők érintettek leginkább a nagyszámú személyes találkozásokban. A Nemzeti Pedagógus Kar néhány hete tartott küldöttgyűlése során arra jutottunk: a hagyományos oktatást nem válthatja ki a digitális. Az első osztályosoknál az olvasás és írás elsajátításában komoly lemaradást okozhat, ha nincsenek a kisdiákok iskolában. Hangsúlyozni kell azt is: az iskola nem csak tantárgyakat tanít, szocializál, személyiséget formál, inspirációt ad, közösségeket alkotnak a diákok, amelyekben együtt örülhetnek, megtanulhatják az együttműködés formáit. Ezekre szükség van.

– A vírus nem kíméli a pedagógusokat. A megyei iskolákban mennyire nehéz megoldani a beteg kollégák helyettesítését?

– Ha egy pedagógus megfertőződik, akkor ő és a mellette ülők kerülnek karanténba. Minden egyes kieső pedagógus munkáját a kollégáinak kell ellátniuk. Így jóval több helyettesítést, tanórát kell jelenleg tartani – ez nem lehet vitás. Nagy segítség, ha a nem betegség miatt otthonukban lévők küldik a feladatokat a gyerekeknek. Ha egy osztály pár napra esik ki a hagyományos oktatásból – jellemzően a karantén alatt erre vannak példák –, akkor őket digitális munkarendben oktatjuk.

Érvek a hibrid oktatás mellett

– Az állandó iskolai maszkhasználat kihívást jelent a diákoknak?

– Mind többen érzik jelentőségét a maszk viselésének, tanórákon is magukon hagyják a diákok. A Révaiban készítettünk saját logós maszkokat is. A maszk használata azért is fontos, mert sokan szeretnének ősszel előrehozott érettségit tenni, s csak így tudjuk elérni, hogy egy megbetegedett diák miatt ne az egész osztály kerüljön karanténba.

– Szeptemberben rádiós interjúban mondta, hogy a vegyes oktatási rendszert tartana ideálisnak a járvány idején. Ezt most is így gondolja?

– Igen, más kérdés, hogy a jogszabályi keret erre nem ad lehetőséget. Továbbra is jó megoldásnak látom, hogy a kevesebb találkozás érdekében, különösen a középiskolákban vagy felső tagozatban, hiszen itt már nem kell otthoni felügyelet, egyszerre ne minden évfolyam járjon iskolába. Például egy hétig járjanak iskolába, dolgozzák fel az anyagot, két hétig otthon tanuljanak, a hónap utolsó hetében pedig adjanak számot tudásukról az intézményben.

– Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár három napja közölte a következő adatokat: 24 óvodában van rendkívüli szünet, 17 iskola zárt be ideiglenesen és 102 további olyan iskola van, ahol tantermen kívüli digitális oktatást vezettek be. Megyénkben mit mutatnak ezek a számok?

– Győr-Moson-Sopron megyében magasabb a fertőzöttségi arány. Így az országosnál több megyei oktatási intézményt érintenek a kényszerű intézkedések, a digitális oktatás ideiglenes bevezetése. A Révai 27 osztálya közül eddig 11 vonult karanténba, jellemzően pár napra. Most viszont már ismét mindenki itt van.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar győri elnöke szerint egyre több diák önként viseli a maszkot a tanórákon is.

100 százalékos táppénz járjon

– A pedagógusok jelentős része 60 év közelében jár, sokan nyugdíjasként vállalják a tanítást. A járvány fókuszba helyezte az utánpótlás hiányát?

– A koronavírustól függetlenül foglalkozunk a pedagógusok korfájával, ami nem túl optimális. Ez ügyben is több ajánlást készítettünk. Több nyugdíjas kollégát ismerek, akik tartva a járványtól, nem vállalnak most óraadást. Ezt emberileg megértem, elfogadom a félelmeiket.

– A megbetegedett tanároknak hány százalékos táppénz jár?

– Ebben a kérdésben a Minisztériummal és a Szakszervezettel maximálisan egyetértünk, hogy a veszélyes munkát végző pedagógusoknak alanyi jogon járjon százszázalékos táppénz, ha elkapják vírust. Remélem, ez ügyben kedvező kormánydöntés születik hamarosan.

– A helyettesítések sok munkával járnak. Ezekért számíthatnak plusz pénzre a tanárok?

– Heti 26 óra fölött van lehetőség a helyettesítések honorálására. Bízom abban is, hogy a kollégák részesülhetnek majd egyszeri juttatásban az idén végzett, veszélyes munkájukért.

Fotók: Csapó Balázs

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában