Brenner János Hittudományi Főiskola

2020.09.09. 19:30

Átadták a 2,4 milliárd forintból felújított Hittudományi Főiskola épületét Győrben – fotók

A zárószakaszban a Mosoni-Duna partján elhelyezkedő épület árvízvédelmi kerítését újítják meg.

MTI

Fotó: Csapó Balázs

Átadták a 2,4 milliárd forint állami forrásból felújított Brenner János Hittudományi Főiskola épületét szerdán Győrben. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára ünnepi beszédében azt emelte ki, hogy egy olyan, a történelmi múltból itt maradt épületet mentettek meg, amely a 21. század nevelését és oktatását szolgálja kispapok és civilek számára. Az épületről az első írásos emlék a 14. századból maradt fenn, ami „óriási dolog egy város életében” – mondta, hozzátéve, ha az egyház, a településvezetők és a kormány összefog, akkor fantasztikus dolgokat tud megvalósítani.

 

Emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés tavasszal a győri Káptalandombot – ahol a hittudományi főiskola is található – nemzeti emlékhellyé nyilvánította.

A múlt és a név kötelez – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Káptalandombon őrzik Szent László hermáját, a Mátyás király könyvtárához tartozó Corvinát, de tiszteletet ébreszt boldog Apor Vilmos és a vértanú szerzetes, Brenner János emléke is. Kitért arra is, hogy sokan úgy gondolják, „az egyházaink poros intézmények, amelyek a múltban úgy ahogy működtek”, ugyanakkor ahogy a múltban, úgy most is mind az oktatás, a nevelés és a kultúra területén is értékeket mentenek és teremtenek újat.

A Brenner János Hittudományi Főiskolán 29 kispap tanul a győri, a szombathelyi és a kaposvári egyházmegyékből, valamint környékbeli szerzetesnövendékek. Emellett a győri egyházmegyéből 57 civil, a szombathelyi egyházmegyéből pedig 44 civil tanul teológiát – mondta. Veres András megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nemrég újraválasztott elnöke arról beszélt, hogy a kispapok és a főiskola hallgatói már méltó, a mai körülményeknek megfelelő környezetben tanulhatnak. Mindent, amit beépítettek az épületbe, nem luxus, de a mai igényeknek megfelelő – fogalmazott. Kitért arra is, hogy a papnevelés az egyház életében mindig fontos helyet foglalt el, mert ők azok, akik a jövő egyházát és az evangelizáció jövőjét biztosították és biztosítják a jövőben is. Horváth Zoltán Barna projektmenedzser elmondta, hogy 2018 év elején indult egy energetikai korszerűsítéssel a fejlesztés, akkor a fűtéskorszerűsítés és a padlásszigetelés készült el; 2018 novemberében kezdődött a 3100 négyzetméter alapterületű épület teljes körű felújítása, amely részeként egyebek mellett felújították a homlokzatot és a belső tereket, kicserélték a nyílászárókat, korszerűsítették a csatorna- és a villanyhálózatot.

A zárószakaszban a Mosoni-Duna partján elhelyezkedő épület árvízvédelmi kerítését újítják meg. A Brenner János Hittudományi Főiskola felújítása része annak a 7,7 milliárd forintos felújítási programnak, amelyben a győri egyházmegyében a főiskola épülete mellett további négy oktatási intézmény épületét újítják meg, emellett restaurálják a győri Nagyboldogasszony-székesegyház belső terét, felújítják a tatai Szent Kereszt felmagasztalása templomot és szintén e beruházási program részeként alakították ki a Káptalandombon augusztus 14-én átadott zarándokszállásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában