Szent László-napi megemlékezés

2020.06.27. 10:07

Négyen kapták meg a Szent László-díjat a díszközgyűlésen Győrben – fotók, videó

A győri Önkormányzat és a Győri Egyházmegye Szent László-napi ünnepi megemlékezést tartott szombaton.

kisalfold.hu

Fotós: NAGYGABOR

 

21.00 – Kanonoki beiktatás Győrben Szent László napon

 

20.15 – Olvasónk, Gulyás Attila videója a Szent László napi koszorúzásról

A szombat díszközgyűlést Dr. Dézsi Csaba András polgármester nyitotta meg. A városvezető ünnepi köszöntője itt olvasható >>

 

Az ünnepi díszközgyűlésen Dr. Pergel Elza alpolgármester ismertette a határozatokat, a polgármester pedig átadta a Szent László-díjakat, amelyet Csordás Adrienn ápolási igazgató a vezetőként és ápolóként végzett magas színvonalú munkája, kimagasló oktatói és előadói tevékenysége, valamint a tudományos és a szakmai rendezvények szervezésében vállalt meghatározó szerepe elismeréseként vehetett át.

A díjat Dr. Kőrösi Tamás orvos igazgató a győri Kaáli Intézetben végzett, két évtizedes, több mint ötezer gyermek fogantatását segítő, kiemelkedően eredményes és magas színvonalú,

Szent László-díjban részesült Pál Kálmán Ferenc fesztiváligazgató is a város művészeti és kulturális életét gazdagító, értékteremtő munkája, valamint a Karzat Színház és az Öt Templom Fesztivál létrehozásában és működtetésében kifejtett magas színvonalú tevékenysége elismeréseként.

Szabó Karolina Erzsébet nyugalmazott óvodavezető kiváló intézményvezetői, óvodapedagógusi és oktatói munkája, valamint Győr városának hírnevet szerző, magas színvonalú szalmafonó népművészeti tevékenysége elismeréseként vehette át a díjat. (Forrás: gyor.hu)

Délután öt órakor kanonoki beiktatást tartottak a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban, Veres András megyéspüspök vezetésével

Délután fél 5 órakor tartották a koszorúzásr a Szent László szobornál.

Az ünnepi szabadtéri szentmise este 6 órakor kezdődött a Székesegyház előtt Marton Zsolt, váci megyéspüspök főcelebrálásával, ezt követően indult a Káptalandombról a hagyományos fogadalmi körmenet a Szent László-hermával.

16.00 – Kövesse élőben, videón a díszközgyűlést, ha nem indul a videó, " target="_blank" rel="noopener noreferrer">kattintson ide>>

Program

16 órakor díszközgyűlés a Városházán, ahol ünnepi beszédet mond és a díjakat ad át Dr. Dézsi Csaba András polgármester.

17.30 órakor koszorúzás kezdődik Szent László király szobránál a Káptalandombon.

18 órakor püspöki szentmisét tart dr. Veres András megyéspüspök a győri székesegyház előtt, majd körmenet indul Szent László-hermájával.

A körmenet tervezett útvonala: Káptalandomb – Bécsi kapu tér – Király utca – Dr. Kovács Pál utca – Jedlik Ányos utca – Gutenberg tér – Káptalandomb.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában