2020.06.10. 14:12
Fiatalítana a Lions Sopronban
Ha június, akkor Lions-bál. Csakhogy idén a járványhelyzet miatt elmaradt a jótékonysági rendezvény. Az összegzést azonban megtartották és az új tisztségviselőket is megválasztották.
Budai József (balról) dr. Ocsák Józseftől vette át a Lions Club Sopron soros elnöki tisztét.
– Hagyomány, hogy a Lions-év mindig júniusban zárul. A június 4-i közgyűlésünkön fogadtuk el az előző évi beszámolót és ekkor történt meg az elismerések átadása, valamint az új elnök beiktatása is – kezdte Budai József, aki dr. Ocsák Józseftől vette át a soros elnöki tisztet. Ő irányítja tehát a 2020/2021-es évadát a nemzetközi jótékonysági klub harminc tagot számláló soproni szervezetének. A Lions-tagok a rászorulók, elesettek megsegítésére tettek fogadalmat, közülük is a vakok és gyengénlátók számíthatnak kiemelt figyelmükre. Fő tevékenységük a támogatás, az érzékenyítés és a pénzgyűjtés mecénások bevonásával.
– Minden évben megszervezzük például a jótékonysági forraltbor-árusítást az adventi vásáron, amihez a soproni borászoktól kapjuk a bort. Az így befolyt összegből, és természetesen egyéb adományokból segítjük a hallássérülteket is oktató Tóth Antal-iskolát, a Tómalom utcai Fogyatékos Gyermekek Otthonát, a Vakok és Gyengénlátók Egyesületét, valamint más rászorulókat. A kósteleki csángó magyarok is kaptak tőlünk idén támogatást a nyelvoktatásukhoz – összegzett Budai József, aki a terveik közül elsőként a fiatalítást említette. Szeretnének olyan vonzó programokat szervezni, amivel az újabb generációt is megnyerhetik karitatív ügyüknek. A tervezett vakvacsora ilyen lehet.

A legtöbbet dolgozó tagtársnak járó „Év lionja” elismerést idén Kulbert Gábor kapta, a Tri-Jumelage szervezését ismerték el vele. – A Tri-Jumelage nagy hagyományokkal bíró program, német, francia és magyar együttműködésben rendezik meg minden évben a Lions-közösségek. 2019 szeptemberében a Lions Club Sopron kapta a megtisztelő felkérést a szervezésre. Kulbert Gábor ebben oroszlánrészt vállalt. Voltak kulturális és városnéző programok, a résztvevők megismerték a környék nevezetességeit az esemény fénypontja pedig egy gálaműsor volt, amelyen hátrányos helyzetű előadóművészek kaptak fellépési lehetőséget – mondta el Freiler László, a soproni klub krónikása.
A záró közgyűlésen részt vett Boronkay Gusztáv kormányzó is, aki további kitüntetéseket adott át. Kormányzói elismerésben részesült: Balogh Sándor, Bors Dániel, Bunyevácz Róbert, Freiler László, dr. Károlyi György, Kiss Lajos, Nagy Tamás, dr. Ocsák József, Pataki András és Vörös Ákos.