Sokan már évek óta itt éltek

2020.06.08. 09:58

Ezernél több szlovák igényelt lakcímkártyát Rajkán és környékén

Pozsony agglomerációjában, a magyar oldalon több száz szlovák igényelt lakcímkártyát az utóbbi hónapokban. Sokan akár már évek óta itt éltek, de eddig ilyen-olyan okból hivatalosan nem jelentkeztek be – ám most a koronavírus-járvány miatti intézkedések meggyorsították a folyamatot. A közlekedőknek könnyebbséget jelent a rajkai kishatár nyitása.

Mészely Réka

Lívia Kadlecová Lukácová és családja a lakhatási engedély hiánya miatt nem tudott korábban bejelentkezni.

Fotó: M. R.

Mintegy kétezer Rajkán élő szlovák állampolgárnak – Kiss Vince polgármester szerint néhány száznak önhibáján kívül – nincs bejelentett lakcíme a nagyközségben – írtuk a járványügyi szigorítások kezdetekor, március közepén. Akkor a rajkai faluvezető arról is beszámolt, hogy naponta több mint ötven hívást, megkeresést fogad a helyben élő szlovák állampolgároktól. Sokan amiatt kerültek bajba, mert ugyan a településen laknak, de nem rendelkeznek lakcímkártyával. Így viszont, ha a rendelet értelmében elhagyták Magyarországot, hogy például munkába menjenek, akkor már nem jöhettek volna vissza egészen múlt péntekig, csak akkor, ha igazolják, hogy a határ harminc kilométeres körzetében élnek. A rajkai kishatár péntek esti nyitásának is sokan örülnek.

Önkormányzati segítségnyújtás

– Az utóbbi hetekben mintegy ezer szlovák állampolgár igényelte a lakcímkártyát – hangsúlyozta Kiss Vince, amikor a napokban újból érdeklődtünk. Mint mondja, igyekeztek segítséget nyújtani, tanácsot adni. Ilyen segítségnyújtás például, hogy legyen az ingatlannak használatbavételi engedélye, házszáma, ami miatt korábban elakadt a folyamat. A faluvezető szerint így a lakosságszám hivatalosan is kezdte tükrözni a valós adatokat, de még így is lehet mintegy ezer külföldi állampolgár, akinek még nincs lakcímkártyája, holott életvitelszerűen a nagyközségben lakik. Mivel még két nagyobb társasháznál most adtak használatbavételi engedélyt, újabb kétszázzal nőhet a bejelentett lakcímmel rendelkező rajkaiak száma.

Kovács Andorné dunakiliti polgármester tájékoztatása szerint tavaly 295, most 355 szlovák állampolgár lakik a szigetközi településen.

– Eddig az érintettek nem tartották fontosnak azt, hogy bejelentkezzenek, hiszen a határ csak jelképesen létezett a számukra. Meg aztán itt nálunk, a hivatalban nem lehetett ezt intézni, csak Győrben, a korábbi menekültügyi hivatalban, ma az Idegenrendészeti Főigazgatóságnál. Most viszont gondban voltak, nem tudtak munkába járni, vagy nem tudtak – akik kint, Pozsonyban maradtak – hazajönni. Most talán már bejelentkezett mindenki – tudtuk meg a dunakiliti faluvezetőtől.

Bezenyén száz fővel több most a bejelentett lakcímmel rendelkező szlovák állampolgárok száma Márkus Erika polgármester közlése szerint. Szőke László hegyeshalmi polgármester szerint náluk negyvenhattal nőtt a bejelentett szlovákok száma a tavalyi kétszáznyolcvanhathoz képest.

Több ok állhat az eddigi mulasztás mögött

Mint említettük, több ok is állhat amögött, hogy miért halasztották mostanáig az ide költözők a hivatalos bejelentkezést. Kristína Vass Kleinová hat és fél éve él családjával Rajkán.

– Férjemnek és a gyermekeimnek az elejétől kezdve volt lakcímkártyájuk, de nekem nem. Sajnos nem találtam időt arra, hogy elmenjek Győrbe a gyermekek nélkül. Lassan terveztem, de sajnos a vírus megelőzött. Végül lakcímkártyát kérelmeztem pár héttel ezelőtt online és meg is kaptam – számolt be az édesanya.

Lívia Kadlecová Lukácová és családja a lakhatási engedély hiánya miatt nem tudott korábban bejelentkezni. Fotó: M. R.

Lívia Kadlecová Lukácová 2014-ben költözött egy rajkai társasházba, de a lakhatási engedélyt nem kapták meg, mert gondok adódtak a kivitelezővel.

Eltűnt a kivitelező

– Sajnos eltűnt a kivitelezést végző vállalkozás és sok befejezetlen dolgot hagyott maga után. 2018-ban átköltöztünk a Green lakótelepre egy családi házba. Itt megint gondok akadtak a kivitelezővel, tehát a lakhatási engedélyt csak idén kaptuk meg, de addigra sajnos a vírus miatt már határzárat hirdettek. A lakcímkártyát már online kérelmeztük és kaptuk meg – fejtette ki az asszony, aki a szintén Rajkán élő Erika Cermakovával együtt a határnyitás mellett annak is örül, hogy újból lehet közlekedni a rajkai kishatáron is. Ez főként azoknak jó hír, akik csak Dunyacsúnyig vagy Oroszvárig szerettek volna eljutni, illetve akiknek nincs autópálya-matricájuk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában