Járvány

2020.03.27. 10:40

Helyi operatív törzs alakult Jánossomorján

Egy személy hatósági, közel száz pedig önkéntes karanténban van Jánossomorján, ahol egyelőre nincs igazolt koronavírusos beteg – tudtuk meg Lőrincz György polgármestertől.

Mészely Réka

Március 25-én tartotta volna e havi soros ülését Jánossomorja önkormányzatának képviselő-testülete. Lőrincz György polgármester érdeklődésünkre arról beszélt, hogy a találkozót a veszélyhelyzet miatt ugyan elhalasztották, viszont képviselőtársaival e-mailen, telefonon keresztül tartja a kapcsolatot.

– Helyi operatív törzset alakítottunk, melyet a jegyzővel, informatikussal és a közbiztonsági referenssel együtt alkotunk, az intézményvezetőink bevonásával. Az óvintézkedésekről számos platformon beszámolunk, hogy minden korosztályhoz időben eljussanak az információk – tudatta a kisváros vezetője.

Lőrincz György elmondta: a városüzemeltető és a konyha kivételével valamennyi intézmény bezárt. A konyhán normál üzemmódban hatszáz adag étel készül naponta. Most nagyjából 120-ra van igény. A városvezető viszont arra számít, hogy jövő héttől lehetnek olyanok, akik gyermekfelügyeletet kérnek a nevelési és oktatási intézményekben. A településen több élelmiszeripari cég is működik, ahol most sincs leállás és várhatóan a közeljövőben sem lesz.

Fotó: JTV

– Arra az esetre is felkészültünk, ha lakhelyelhagyási tilalom lép érvénybe, akkor kiszállítjuk az ételt. Ehhez egyszer használatos dobozokat rendeltünk. Arra is számítunk, hogy meg fog nőni azoknak a száma is, akik segítséget kérnek a napi élelmiszer beszerzésében, gyógyszerek kiváltásában. A segítséget a 96/565-248-as telefonszámon lehet igényelni – emelte ki a városvezető.

A városüzemeltető munkatársai is dolgoznak. A közterületek karbantartása egyelőre folyamatos, biztonsági okokból egyesével, maximum kettesével látják el teendőiket. A városháza is változtatott a programján. A kollégákat ütemezetten küldik szabadságra és csak telefonos, online ügyfélfogadás működik.

– A védőfelszerelések beszerzésében Nagy István országgyűlési képviselőhöz fordultunk segítségért. Gumikesztyűket, fertőtlenítőket megfelelő mennyiségben sikerült beszereznünk, ahogy egyszer használatos védőköpenyeket is. Viszont a sima sebészeti maszk vagy a speciális FFP2-es típusú maszk, amivel a karanténban lévőket és a rászoruló időseket látogatni tudjuk, hiánycikk. A kapcsolatot tartjuk a helyi egészségügyben dolgozókkal, védőnőkkel, gyógyszertárakkal, intézményvezetőkkel, tűzoltó-egyesülettel és polgárőrséggel – sorolta a polgármester.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában