A legforgalmasabb hazai sztráda

2020.02.28. 11:49

A „megameló” az M1-esen újra indul tavasszal – mutatjuk az első konkrétumokat!

Enyhe január, február ide, melegedő időjárás oda, a tél így is hizlalta a kátyúkat és nem kímélte hazánk legforgalmasabb sztrádáját, az M1-est. A legszükségesebb útjavításokat ezen a héten is végezték a Közút munkatársai. Tavasszal folytatódik a 25 milliárdos „nagygenerál” az autópályán.

Szeghalmi Balázs

Három mérnökség

Az M1-esen a szükséges beavatkozásokat a Magyar Közút lébényi, komáromi és bicskei mérnökségei végzik. A sztráda Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán alig akadt feladata az útépítőknek az elmúlt hónapokban. Összesen 1 tonna hidegaszfaltot használt a lébényi mérnökség.

A sztráda Komárom-Esztergom megyei szakasza az autósoknak és a szakembereknek „hagyományosan” több fejtörést okoz. Ez a közelmúltban is így történt.

85-100 tonna aszfalt

„Komárom-Esztergom megyében a 2019-2020-as téli időszakban – november 10-től február végéig – több mint 83 tonna aszfaltra volt szükségünk a munkáink során” – közölte Pécsi Norbert Sándor. A Magyar Közút kommunikációs osztályvezetője hozzátette: az észak-dunántúli megyében az elmúlt héten három helyszínen, a Budapest felé vezető oldalon végeztek halaszthatatlan javításokat.

Az előző téli szezonban 100 tonna hidegaszfaltot „dolgoztak” a sztrádába. Hiába enyhe tehát a tél, a külső sávban haladó kamionkonvojok olyan szinten terhelik az autópályát, hogy az év első két hónapját nem lehet „megúszni” kátyúzások nélkül.

Az M1-es forgalma Győr térségében a legóvatosabb becslések szerint napi 80 ezer jármű.

„Megameló” 2020-ban

A tavaly augusztusban 25 milliárd forint értékben indult felújítási munkák az M1-esen idén tavasztól folytatódnak. Amint beköszönt a jó idő, első körben az autópálya Budapesthez közeli szakaszain kell az autósoknak útépítőkre számítaniuk és természetesen figyelniük a testi épségükre. A nagy „lélegzetvételű” munka folyamatosan, ütemezetten zajlik majd 2020 végéig.

„A fejlesztés az eddig alkalmazott sávelhúzásos terelés mellett valósul meg. Célunk, hogy az autópályán a beruházás ideje alatt mindkét irányban 2-2 sáv álljon rendelkezésre” – tette hozzá Pécsi Norbert Sándor. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 70-80 km/órás sebességgel közlekednek a járművek. Ha feltorlódik a kamionkaraván, még lassabb a tempó a „terelt sztrádán”.

Első konkrétumok

Március 2-án, hétfőn folytatódik első körben az M1-es autópálya tavaly elkezdett, minden eddiginél nagyobb volumenű helyreállítása. A munkák idei első ütemében a szakemberek a leállósávot újítják fel az autópálya Győr felé vezető oldalán, elsőként a zsámbéki pihenő és a bicskei csomópont környezetében. A munkavégzés ideje alatt az érintett szakaszon lezárják a leállósávot és sebességkorlátozást vezetnek be.

A 28-as és 31-es kilométerszelvények közötti, valamint a 38-as kilométerszelvény környezetében végzett munkák ideje alatt az autópálya Győr felé vezető oldalán az autósok a leállósáv zárása mellett, két szűkített sávon haladhatnak.

Kétszer három sáv lenne az igazi

A „megameló” mellett az M1-es autópálya teljes szakaszának üzemeltetési és fenntartási feladataira (lokális javítások, szalagkorlát cserék, növényzetgondozás, pihenőhelyek karbantartása, szemétszedés, téli munkák) összesen 1,7 milliárd forint fordít a Közút idén.

Az M1-es autópálya állapotában hosszú távon tartós megoldást a gyorsforgalmi út Budapest és Győr közötti szakaszának teljes körű rekonstrukciója, valamint az ehhez kapcsolódó kapacitásbővítés hozhat. A tervek szerint kétszer három sávon közlekedhetünk majd a főváros és kisalföldi megyeszékhely között. E téren új információkkal egyelőre nem szolgálhatunk.

Fotó: Csapó Balázs

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában