Újra döntöttek a házi őrizetről

2019.12.09. 17:39

Eltűnt villanyszerelők – Otthon maradhat a győri É. Imre

Újabb négy hónapig elrendelték a bűnügyi felügyeletét (házi őrizetét) É. Imrének, akit a két eltűnt villanyszerelő meggyilkolásával gyanúsítanak.

kisalfold.hu

Interjút ad a gyilkossággal gyanúsított vállalkozó, É. Imre Fotó: Kisalföld-archív, HBE

A férfi július végén mehetett haza a börtönből – szoros felügyelet mellett. A győri építési vállalkozó az év egyik legrejtélyesebb bűnügyének főszereplője: a nyomozó hatóság azzal gyanúsítja, nyereségvágyból, előre kitervelten megölt két embert.

A Győri Törvényszék hétfői sajtóközleményében az áll, hogy a Győri Járásbíróság nyomozási bírája É. Imre bűnügyi felügyeletét az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb négy hónapra meghosszabbította.

A bíróság a határozatának indokolásában rámutatott arra, hogy az eddig eltelt idő alatt nem következett be olyan körülmény, amely a gyanúsítás tárgyát képező cselekmények kapcsán a gyanúsítottal szembeni megalapozott gyanút semmissé tenné, az továbbra is fennáll, a rendelkezésre álló személyi és tárgyi bizonyítási eszközök pedig alátámasztják.

A bíróság a határozatában kiemelte, hogy a gyanúsítás nem változott, továbbra is kirívóan jelentős tárgyi súlyú, élet elleni bűncselekmény tekintetében nyomoz a rendőrség, amely nyomozati szak a befejezéshez közelít.

A járásbíróság álláspontja szerint a kényszerintézkedés meghosszabbítása indokolt abból a célból is, hogy a szökés és elrejtőzés veszélye kizárható legyen, ugyanis enyhébb kényszerintézkedés, illetve szabadlábon történő védekezés esetén a terhelt részéről a fenti veszély továbbra sem zárható ki.

Interjút ad a gyilkossággal gyanúsított vállalkozó, É. Imre Fotó: Kisalföld-archív, HBE

Mint arról beszámoltunk, Mácsik Zoltán és Orlik Vilmos is É. Imrének dolgozott korábban, üzleti kapcsolatban voltak tehát, ismerték egymást, s azt követően, hogy találkoztak, a két villanyszerelő nyomtalanul eltűnt.

É. Imre tagadja, hogy bármi köze lenne ahhoz, ami a két személlyel történt, pontosabban a Kisalföldnek (és a bíróságnak) egy olyan történetet tálalt, amelyben ő tulajdonképpen az áldozat. Állítja: a két villanyszerelő a segítségét kérte, hogy a maffia elől el tudjanak bújni, ő nem tud semmit róluk, de szerinte mindketten élnek, csak bujkálnak.

Az É. Imrével készült interjúnk első részét itt találják, a második részét ide kattintva olvashatják.

A két érintett családot mélységesen felháborította ez a teória, a mosonmagyaróvári villanyszerelő felesége és lánya lapunknak nyilatkozva a logika mentén kérte számon a mondatokat, amelyeket gyilkossággal gyanúsított É. Imre mondott. Az interjút ide kattintva olvashatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában