Jóvátételi programok

2019.12.14. 13:06

Betlehemes játék a rácsokon túlról: rabok tartottak előadást diákoknak Pannonhalmán – fotók

A Baracskai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai érkeztek Pannonhalmára, a betlehemes játék közel húszéves múltra tekint vissza.

Simon Roberta

Fotó: Csapó Balázs

A Pannonhalmi Főapátság dísztermében a Baracskai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai betlehemes előadást tartottak a bencés gimnázium diákjainak. A karácsony közeledtével ezzel is könnyíteni tudják a börtönrabok számára a hiányt, amit ilyenkor éreznek távol a családjuktól, hozzátartozóiktól.

„Karácsonyhoz kapcsolódóan vannak jóvátételi programjaink” – mondta dr. Kiszely Pál dandártábornok, az intézet parancsnoka, majd folytatta: ennek keretében a martonvásári gyermekotthonban is tartanak előadást, és meg is ajándékozzák az ott lakó gyerekeket. A fogvatartottak számára örök emlék marad, hogy Pannonhalmán megfordulhattak és részt vehettek a közös betlehemi előadásban.

Dr. Kiszely Pál, dandártábornok, az intézet parancsnoka elmondta: „A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetnek három fő objektuma van, melyekből egyik Baracska, ahol nyolcszáz és ezer közötti a fogvatartott. Nagyon fontosnak tartjuk a bentlakók vallásgyakorlását. Tizenhat egyházi szervezettel van megállapodásunk, amelyek képviselői rendszeresen bejárnak és segítenek a fogvatartottaknak a mindennapi szürke börtönviszonyokat átvészelni.”

Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát évek óta támogatja a börtönrabokat, rendszeresen részt vesz a fogvatartottak lelki gondozásában és misét is tart Baracskán. A betlehemes játék Baracskán közel húszéves múltra tekint vissza.

Kuriózum a rabok körében, mert nemcsak a többi fogvatartottnak adhatják elő műsorukat, hanem meghívhatják hozzátartozóikat is. Idén három turnusban közel száz fogvatartott vesz részt a betlehemi előadásban. „Az előadás után van egy családi beszélgető, ahol ráadásként a lelkészünk, Szénási Jonathan Sándor atya minden fogvatartottunk számára biztosít egy ajándékcsomagot, amit átadhatnak a gyerekeknek. Ez egy olyan rendezvény az intézményünkben, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a karácsonyt a fogvatartottak átvészeljék, hiszen ez egy olyan ünnep, ami a család ünnepe, és a börtönben különösen nehéz ez, távol a hozzátartozóktól. Óriási segítséget jelent és lelki többletet ad a fogvatartottak számára.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában