2019.11.29. 11:42
Sikeres a rendőrség kerékpárosoknak hirdetett láthatósági kampánya Győrben
A megyei rendőr-főkapitányságokon láthatósági mellényeket, lámpaszettet, küllőprizmát vagy láthatósági karkötőt osztanak az egyenruhások.

Forrás: Illusztráció
Fotó: police.hu
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az ORFK OBB november 29-én Light Friday-t tart, melynek részeként láthatóságot biztosító termékekhez juthatnak hozzá a kerékpárosok teljesen díjmentesen. A kampányhoz a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság is csatlakozott és Révfaluban a Készenléti Rendőrség, Szövetség út 17. címen található objektumában láthatósági mellényeket, lámpaszettet, küllőprizmát és láthatósági karkötőt osztanak az egyenruhások.

Fotó: Kisalföld
A láthatósági eszközökre nagy igény mutatkozott a kerékpárosok részéről. Ottjártunkkor folyamatosan érkeztek az érdeklődők, hogy átvegyék a meghirdetett eszközöket. Volt olyan, aki elmondta, hogy kifejezetten a lámpaszett miatt kereste fel a rendőrséget, mert azt rendszerint lelopják a bicajáról, mások a láthatósági mellénynek örültek, de a fényvisszaverő karkötő is a kedvencek között volt.
Győrben 1000 darab láthatósági eszközzel várják a kerékpárosokat, de a délután folyamán ezt további 500 darabbal tudják kiegészíteni – mondta el Rosta Roland rendőr őrnagy, a megyei közlekedési baleset-megelőzési bizottság titkára. Úgy gondoljuk, erre szükség is lesz, ugyanis már néhány órával az akció kezdete után erősen megfogyatkozott a készlet.

Fotó: kisalföld
A Győr-Moson-Sopron Megyei Baleset-megelőzési Bizottság felhívja a közlekedők figyelmét az alábbiakra:
Minden körülmények között tartsák be a KRESZ által előírt szabályokat!
A járművezetők mindig az időjárási és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel és figyelemmel vezessék gépjárműveiket!
Az őszi megváltozott látási- és fényviszonyok miatt különösen fontos a jó láthatóság, észlelhetőség.
Kerékpárral éjszaka és korlátozott látási viszonyok között csak akkor szabad közlekedni, ha az megfelelően ki van világítva.
A közlekedésben mind a látás, mind a láthatóság rendkívül fontos, ezért a kerékpárt a jogszabályban meghatározott kötelező fényforrással és fényvisszaverővel kell felszerelni.
Lakott területen kívül, éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a kerékpárosnak fényvisszaverő mellényt kötelező viselnie, lakott területen belül ajánlott.