Oktatás

2019.11.11. 18:25

Nyitott kapuk napja a Győri SZC Móra Ferenc Sportiskolai általános Iskolája és Szakgimnáziumában

A továbbtanulás előtt álló nyolcadikosoknak mutatkozott be a Móra-iskola szakgimnáziuma.

A továbbtanulás előtt álló nyolcadikosoknak mutatkozott be a Móra-iskola szakgimnáziuma. A 2020/2021. tanévben két középiskolai osztályt indít az iskola, melyek egyike az intézmény médiás hagyományait folytatva a Nyomdaipar ágazatban képez nyomdaipari technikusokat, a másik pedig a Sport ágazatban fitness-wellness instruktorokat. Mindkét képzés a szakmával együtt érettségi vizsgát is ad, így felkészít nemcsak a felsőfokú tanulmányokra, de a munkaerőpiacon történő sikeres megjelenésre is.

Az érdeklődők a képzésekre vonatkozó információk meghallgatása után kicsit bele is kóstolhattak a mórás életbe, hiszen bemutató órákon vehettek részt, és emellett interaktív standokon ismerkedhettek a kétféle szakma specialitásaival. Képet kaptak a webes designról, kipróbálhatták a Photoshopot, az informatika és a nyomdászat kapcsolatát. A sportról mint szakmáról gondolkodókat elsősegélynyújtásról, anatómiáról szóló bemutató óra, illetve a testnevelést és gimnasztikát ötvöző tanóra várta.

November 13-án, szerdán délután négy órától az iskola ismét várja azokat a szülőket és fiatalokat, akik szeretnének többet megtudni a Móra-iskola szakgimnáziumi képzéseiről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában