2019.11.09. 20:30
Kétszáz fát ültettek egy nap a megyében – fotók
A 10 millió fa civil kezdeményezés célja, hogy ugyanennyi fával gazdagodjon az ország. Szombaton a Élet napjának elnevezett akció keretében Szombathelytől Debrecenig, Pécstől Budapestig több ezer facsemete került a földbe. Győr-Moson-Sopron megyében mintegy kétszáz fát ültettek az önkéntesek.
20191109 Gyõr A 10 Millió Fa civil közösség országos faültetési akciója keretében a Széchenyi István Egyetemen dr. Földesi Péter rektor és Rosta S. Csaba építész egy narancseperfát ültet el a könyvtár elõtti területen Fotó:HBE Kisalföld
Fotó: H. BARANYAI EDINA
Küzdött a nagy lapáttal a kilenc éves Rosta Kristóf a szombati esőben, de állta a sarat, mert lelkesítő volt a feladat: édesapjával, az építész Rosta Csabával és Földesi Péter rektorral hármasban ültették el a Széchenyi-egyetem könyvtára elé azt a narancseperfát, amely jelkép: a szemléletváltás jelképe. „Az egyetem kötelessége a szemléletformálás, annak tudatosítása, hogy mindennap tegyünk valami a környezetért, a saját és a gyermekeink jövőjéért, hogy élhető maradjon a bolygó. Nem kellenek nagy tettek: elég, ha mindenki elültet egy fát” – hangsúlyozta az ültetésen Földesi Péter. A fát adományozó Rosta Csaba arról beszélt, hogy a fák lombja sok légszennyezést megköt, és így visszafordíthatók az üvegházhatást tápláló folyamatok. Emellett akciójuk célja egy felelősen gondolkodó közösséget is létrehozása. Délután a 10 millió fa győri önkéntesei öt fával gazdagították a Lurkó játszóteret, a nap végére pedig 11 helyen 107 fát ültettek. A résztvevők remélik, hogy a jövőben a város lakosságának megfelelő száma fával gyarapodhat a győri zöldfelület.
Narancseperfát ültettek a győri Széchenyi István Egyetemen
Győrújfalun szombaton az óvoda udvarába telepítettek őshonos fákat, három nagy hársfát és két juhart, majd vasárnap a horgásztó környékére kerültek növények. „Olyan erő és tenni akarás mozdult meg mindenkiben, ami nagyon ritka a mai világban. Egy csodakertet varázsoltunk szombaton, amit a bölcsőde apró lakói már tavasszal élvezhetnek” – mesélte Illés Klaudia győrújfalui szervező. Öttevényen a szakadó esőben már reggel hétkor a kertészetben kezdtek az önkéntesek. A település lakói hét helyen 12 facsemetét, 3 cserjét és 75 örökzöldet ültettek el, de sokan úgy csatlakoztak a kezdeményezéshez, hogy saját kertjükben ültettek a hétvégén fát. Sopronban óvodákban, bölcsődékben, cégeknél és magánkertekben 79 facsemete került szombaton a földbe.