Testületi ülés

2019.11.04. 13:43

Alpolgármestereket választottak Kapuváron

Megválasztották Kapuvár két alpolgármesterét, dr. Hoffer Imre és Tóth Imre tölti be e tisztségeket a jövőben.

Kustor Réka

A legutóbbi kapuvári testületi ülésen megválasztották a város alpolgármestereit, az önkormányzati bizottsági tagokat, emellett esküt tettek a nem képviselő bizottsági tagok.

A képviselők mindegyike tagja lett egy-egy bizottságnak. A gazdasági bizottság elnökének Dukai Norbertet jelölték, a humán bizottság élére Horváth Lászlót, az összeférhetetlenségi és vagyonnyilatkozat-tételi ellenőrző bizottság vezetésével Ferencz Tamás Gergőt bízták meg, míg a közbeszerzési bizottság elnöki pozíciójával Császár Vajkot.

Ezt követően Hámori György polgármester az alpolgármesterekre tett javaslatot. Titkos szavazást tartottak, melynek eredményeképp 10–10 igen szavazattal dr. Hoffer Imre és Tóth Imre személyében megválasztották a város két alpolgármesterét, akik társadalmi megbízatásban látják el feladataikat. A polgármester általános helyetteseként dr. Hoffer Imrét jelölték ki.

A döntést, jóváhagyást igénylő ügyek napirendi pontjai között szerepelt a településkép arculati kézikönyvének módosítása is.

– Huszonnyolc telket írtunk ki értékesítésre, ebből 18 elkelt. A telekvásárlók szeretnék megkezdeni a tervezéseket, amihez szükségük van az arculati kézikönyv előírásaira. Az újonnan kialakított utca a Víztorony utca elnevezést kapta, ez bekerül a belvárosi környezetbe – utalt a sorházas beépítésre váró területre a városvezető.

Pályázat benyújtásáról is döntöttek a képviselők, eszerint részt vesznek a Magyar Kézilabda Szövetség tornaterem-felújítási programjában. Ennek keretében szabadtéri kézilabdapálya felújítására nyújtják be a forrásigényt, ehhez 30 százalékos önerőre, bruttó 11,3 millióra van szükség, amelyet a fejlesztési tartalékból fedeznének.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában